Munkahelyeden sikerült a 12. hétig titokban tartani a terhességed (első babánál)? Nem látszott a pocakod és nem voltak feltűnőek a tüneteid?
Nekem egy csütörtöki napon pozitív tesztem lett és csak azért mentem be pénteken, mert tudtam, hogy laza napom lesz.Hétfőtől már táppénzen voltam.2 hét táppénz után mentem uh-ra ahol megállapították a terhességet és a lelettel mentem a főnökeimhez (házaspár)akiknek az asztalra dobva a papírt szemtől pofába közöltem:terhes vagyok.Még egy hétig táppénzen voltam, mert ezzel csak saját magamat akartam védeni a kirúgástólMihelyt meglett a kiskönyvem, már mentem is és végül a 26.hétig dolgoztam, mert állandóan keményedett a hasam.
Nem voltam veszélyeztetett terhes de jobbnak láttam így én is, meg a dokim is.Végül 5 nappal túlhordtam a lányomat aki ma 10 hónapos.
Nem akartam kiszúrni a főnökeimmel, de olyan volt a munkaköröm, hogy esetenként 20-25 kilós dobozokat emelgettem így nem akartam megkockáztatni egy vetélést.
Ezt elmondtam nekik is és voltak súrlódások, amíg dolgoztam, de szépen váltunk el végül.Ajándékot is kaptam tőlük és a csapattól és várnak vissza dolgozni.Már kérdezték, hogy 2 vagy 3 évig szeretnék itthon lenni a picimmel.
Pedig mikor közöltem a terhességet azt mondták, hogy gyes után nem oda megyek vissza.
Ezek szerint mégiscsak nélkülözhetetlen vagyok :)
Amúgy a 12. hétig biztos nem tudtam volna titkolni, nem azért mert látszott, csak izgatottságomban :)
10 hós tüneményes kiscsaj anyuja
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!