Van itt olyan aki a terhessége alatt elvesztette a férjét, párját?
Kedves utolsó,
bocs az off-ért, de adja az Isten, hogy Te ne kerülj bele sem egyik sem másik helyzetbe. Nem kívánnék ilyet a legnagyobb ellenségemnek sem.
Egy régebbi osztálytársam vesztette el a férjét, mikor talán 4 hónapos terhes volt ,autóbalesetben. Akkor már nem tartottuk a kapcsolatot, mert más utakat jártunk, de ledöbbentett a hir, amikor megtudtam. A barátnőm egy életvidám, őszinte, egészségmániás, igazi jó ember, és pont vele történt meg. Tulajdonképpen 5 év telt el, hogy megtudtam, és beszéltem róla vele, és azt mondta, teljesen összeomlott, hetekig sirt, de a babájára kellett gondolni, és azt tartotta benne a lelket.
Utána még évekig össze volt törve, a kissrácon is meglátszott, viszont egyszer csak jött valami, talán a megértés, az idő, és most boldogok az új párjával és minden rendben. Ott is van egy gyerek, tőle is van, szóval,
amit tehetsz szerintem, hogy nem erőltetsz semmit.Azt biztosan érzi, hogy baba egészségére is gondolnia kell, aztán meg legyél mellette, ha szükséges. Az idő majd megoldja. Vigasztald meg. persze ne azzal rögtön,hogy majd lesz más. Ez örökre vele marad, mert a gyereke apja, és büntudata van, amiér a gyerekének az apját nem tudja odaadni neki, valahogy igy.
Nem ismerek ilyen embert szerencsére.
Viszont nekem kamaszkoromban az volt a legnagyobb félelmem, hogy terhes leszek idő előtt. Most, 23. hetes kismamaként pedig rémálmaim szoktak lenni arról, hogy a párommal valami történik, és el kell válnunk, akár hosszabb időre, akár örökre. Talán nincs is más dolog az életben, amitől ennél jobban félek jelenleg. Nem élném túl.
22/L
Köszönöm a válaszokat. Annak viszont örülök hogy nem történt senkivel ilyen szerencsétlenség.
A bnőm férje külföldön dolgozott.(amerikában) hazajövetele előtt 2nappal autóbalesetben halt meg :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!