6 hetesen borzalmas fáradtságot érezett valaki rajtam kívül?
Én is hulla voltam kisterhesen a második terhességemnél, az elsőnél nem volt ilyen. Aztán kiderült hogy ikreket várok. :-)
9 hósak a fiúk, nem mondom hogy kipihentebb vagyok, mint abban az időben
Sziasztok! Köszönöm a válaszotokat! Ikreket? Jajjj, én egy babussal is beérném... :-) végülis mindegy, csak egészséges legyen(ek).
Érdekes, én sem éreztem ezt a fáradtságor az elsőnél, és ilyen rossz közérzetem sem volt mint amit mist érzek. Minden terhesség más, a jelek szerint.
Én is nagyon fáradt voltam a első 12 hétben. Ráadásul akkor még dolgoztam is, és az egész munkát félálomban végeztem. Közben pedig hányingerem volt, vagy szédültem. Attól függően, hogy reggeliztem-e vagy sem.
De a 12.héttől, mintha elvágták volna. És egészen a 34.hétig szuperül voltam, eltekintve egy kis hangulatváltozástól.
Utána megint nagyon fáradt voltam.
Igen, én a 15. hétig így voltam.
Nem tudtam készülni az államvizsgámra sem, el kellett halasztanom, mert különben biztos bukta lett volna.
Állandóan álomkóros voltam, egy kis séta után (közben) is le kellett ülnöm pihenni, mert annyira fáradt voltam.
Hányni viszont egyszer sem hánytam, így örülök, hogy "csak" ennyi tünetem volt (egy kis émelygés, azért a 12. hétig minden napra kijutott).
Az első hetekben én is úgy éreztem magam a munkahelyen, mint aki egy percet sem aludt, plusz halálra itta magát valami füstös szórakozóhelyen.
Csak arra koncentráltam, hogy be ne essek az asztal alá, és mikor lesz már 5 óra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!