Most komolyan,177 centisen 74 kilósan túlsúlyos kismamának számítok, aki ne hízzon csak 5-6 kilót terhesen? Jó van rajtam felesleg nyilván de azért én nem éreztem túlsúlyos maminak magam eddig.
Az orvosomnál jártam, amúgy jófej, kedvelem, nem drága, de odafigyel,mindig kérdezhetek tőle stb.
Most voltunk nála 20 hetes uh-n és szóba jött a súlygyarapodás,eddig 1 kilót híztam. Erre ő azt mondta hogy jó is mert túlsúlyosan(? :(( ) nem is kéne hízni terhesen csak 5-6 kilót amennyi a baba meg a víz.
Azóta ezen rágódok,főképp hogy én még örültem is hogy csak 1 kiló jött fel, illetve pont terhesség előtt fogytam jópár kilót.
Persze sógornőm is ehhez a dokihoz jár, ő 165 cm és 60 kiló ő persze nem túlsúlyos neki, pedig ha arányaiban nézzük ugyanaz.
Másnak is mondott ilyet a doki-védőnő?
Védőnőt kérdeztem, ő csak hümmögött, meg nem mondott semmit, dehát ránézésre ő is van ennyi kiló mint én csak hozzá még alacsony is.
Valóban ennyire vigyázzak az étkezésre hogy csak 5 kiló jöjjön fel összesen? Én aki csak ránézek egy fagyira és már hízok?
Rosszulesett, na :(
Ne vedd komolyan,és ne aggódj emiatt.Ennél jobbat nem tudok tanácsolni.
Én 175 cm,58kg-al kezdtem,most vagyok 75kg,és 32 hetes vagyok.Nekem senki nem foglalkozik ezzel,mert hogy túl sovány voltam.A barátnőmet viszont ilyenkor már szanaszét vizsgálgatták,hogy miért hízik ennyire.A te orvosod nem értem,mert nem vagy túlsúlyos egyáltalán.Ha 12 kg-ot modott volna akkor még azt mondanám oké,de 5??????
Egyébként nekem a védőnőm,orvosom azt mondta,hogy ameddig panaszmentes a terhes,és arányaiban rendben van (szóval nem 100kg-os) addig nem kell aggódni.
Túlysúlyos???????? Jesszuszom, nehogy már felvedd :-))) Bár elhiszem, hogy rosszul esett, de ne foglalkozz vele. Természetesen nem kell 30 kg-t felszedni, de szerintem az 5-6 kg-ot is nehéz lenne tartani.
Épp előbb írtam le egy kérdezőnek, hogy 164 cm vagyok és 73 kg-val kezdtem és már felszedtem 23 hetesen 6 kg-ot. Engem is zavar, hazudnék ha nem. De enni muszáj. Nagyon ritkán eszek édességet, ugyanúgy étkezek, mint előtte, nem vagyok kívánós, este 6 után próbálok nem enni, mégis feljöttek a kilók. Én úgy állok hozzá, hogy az első babámnál 15 kg jött fel, annyi belefér majd most is. (Főleg, ha olyan gyorsan le is megy, mint anno.)
A védőnőm szerint OK-s a hízás mértéke, ha nincs semmi panaszom és jól érzem magam a bőrőmben. Ő nem cseszett le egyáltalán. A dokim elég morci, szófukar orvos (de nagyon alapos), ő azt mondta, hogy örülne ha 10 kg-nál többet nem híznék, de ha több jön fel hát több jön fel.
Úgyhogy ne keseredj el és ne foglalkozz a csúnya megjegyzésekkel! Főleg, hogy eddig csak 1 kg-ot híztál. A lényeg, hogy jól érezd magad kismamaként!
Köszi!! Hát én se érzem magam kövérnek, de már arra is gondoltam, hogy lehet hogy valójában az vagyok, csak rossz az önképem:))
Igyekszem nem enni édességet, üres kalóriákat, normálisan étkezem.
Mozogni mondjuk csak tempós sétát szoktam, mert korábban nem nagyon sportoltam, nem most akarok nekifogni.
Amúgy meg olyan rendes pali az orvos és amúgy asszonykája se egy nádszál vki, múltkor találkoztunk vele.
Férjemtől kérdeztem kijőve hogy szerinte is túlsúlyos kategória vagyok?? De ő csak vigyorgott és annyit mondott,hogy így szeret...hát ez meg kicsit ilyen kibújás a válasz alól:)
na de a lényeg hogy remélem nem fog piszkálni a doki ha már mondjuk 8-10 kilónál járok.
Köszi neked is:) Igen próbálom magam jól érezni meg eddig úgy is éreztem hogy egészségesen élek és mindent megteszek a babámért. Aztán most kicsit lelombozódtam.
De valószínű egyrészt azért mert érzékenyebb is vagyok, másrészt mert sógornőm jól az orrom alá is dörgöli hogy neki bezzeg megdícsérte a súlyát, és harmadrészt azért mert szinte baráti viszony van/volt az orvossal, megbízok benne maximálisan és hallgatok rá.
atyaég... pontosan ugyanezekkel a paraméterekkel rendelkezem, 178 centi, 74 kiló - legalábbis ennyivel kezdtem a terhességet. Mindenki átlagos testalkatúnak mondott, túlsúlyosnak soha. 22 hétben járok, most van rajtam +5-6 kiló és az orvosom és a védőnőm is elégedett a hízás mértékével.
Szuper, hogy még ezzel is stresszelik a kismamákat. Nem kell 30 kilót hízni, de azért próbálják már megtalálni az arany középutat. Az szuper, ha sikerül a végére 5-6 kilót felszedni csak, de ezt maximumnak kitűzni szerintem hülyeség.
Szia!
Hasonló alkat vagyok, mint te. 175 centi, és 72 kilóval kezdtem a terhességet. Most 32 hetesen 85 kiló vagyok, és az orvosom nem szólt semmit, a védőnő pedig megjegyezte, hogy hová híztam azt a tizenpár kilót, mert a hatalmas hasamat leszámítva semmit nem változtam.
De őszintén, nem is érdekel mit mondanak. Fiammal is 72 kilóval kezdtem, 105 kilóval szültem, de legalább jól telt a 9 hónapom. :) Igaz, nyáron voltam utolsó idős, nagyon-nagyon sok víz volt rajtam. Szoptatás után, következő terhesség előtt leadtam a felesleges kilókat. Nem parázok a súlyomon, jól érzem magam, és a kicsi is jól érzi magát ugyanúgy, ahogy a fiam is jól elvolt odabent 42 hétig.
ó szegénykém, ne vedd fel!!!
Én valóban túlsúlyos vagyok, mert 176 cm-hez 90 kiló vagyok:-( de ennyi voltam az első terhességemnél is, akkor 10 kilót híztam, egy szót sem szóltak, most a másodikkal eddig 6 kilót fogytam (18.hét) és cseszegetnek hogy nem most kéne fogyni, hiába van miből... ki érti ezt.
nekem sose mondtak semmit a súlyomra pedig hidd el már teherbeesés előtt ettől rettegtem.
tényleg ne aggódj, minden jót!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!