Szerintetek nem elég szülésznőt fogadni?
Az első szülésemnél nem fogadtam se dokit, se szülésznőt, nem is foglalkoztak velem, kitoláskor úgy kellett a férjemnek valakit elővadászni.
A másodiknál már rutinosabb voltam, csak dokit fogadtam. Bent is volt végig, bár csak fél órára volt rá szükség, mert ahogy beérkeztünk a kórházba ennyi idő kellett míg előbújt a fiam. Elégedett voltam.
A harmadik szülésemnél már sajnáltam azt a rengeteg pénzt ami a magándokival jár, így csak szülésznőt fogadtam. A terhesség alatt végig hangoztattam, hogy nekem elég csak egy ágy, nincs semmi kívánságom én ott megszülök. Mikor elérkezett a nagy nap, 12 órát vajúdtam és Ő végig velem volt. Nem avatkozott be abba amit nem látott szükségesnek, még beöntés és borotválás sem volt. Masszírozott, simogatott, nyugtatott, a sima szülőágy helyett az alternatív szülőszobában rendezkedett be nekünk, lekapcsolta a lámpákat, halk babazenét rakott a lejátszóba, illatos mécseseket gyújtott és így azok fényénél, franciaágyban, gyönyörű, kíméletes születéssel hoztuk világra a kislányunkat. A doki csak összevarrt a végén, mert lett egy pici repedésem, 4250 g-mos babát hoztam világra.
Az utolsó szülésem csakis a szülésznőm miatt valósulhatott meg ilyen csodálatosan.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!