24 hetesen orvosom cx1000méhnyak állapotot állapított meg, beutalt a klinikára. UH, fájásmérés,16 nap fekvés, seduxen, magnézium után engedtek haza. Itthon is szigorúan feküdnöm kell. Kinek milyen tapasztalata van ezzel kapcsolatban?
Szó szerint így voltam, csak én nem feküdtem be saját felelősségre a kórházba, mert volt itthon egy másfél évesem. A seduxen engem teljesen leszedált, 1 hónap mulva könyörögtem hogy hadd hagyjam abba. Azt mondta ha 1 kiló kenyérnél nem fogok nagyobbat emelni, és fekszek sokat oké. erre a gyermekem bekerült a kórházba, én egyértelműen vele, néha csak kellett emelgetnem. 35 hetesen azt mondta az orvos ugy kivagyok tágulva hogy bármelyik pillanatban jöhet(+ erős fájások), bőgve jöttem el, de nem maradhattam bennt a kórházban hisz a gyerekosztályról "ugrottam" át a nőgyógyászomhoz. A fiamnak nagy szüksége volt rám.
38.- dik héten született meg a baba!!!!!!!!!!!!
Szóval nyugalom, kövesd az orvos utasításait! Semmi gond nem lesz. Jó egészséget!!!
Sajnos nekem már elég korán voltak keményedéseim, de nem fordítottam kellő figyelmet rájuk, ezek szerint. Megálltam, mély levegő, egy kis pihi és ment a napi pörgés, munka, család stb. tovább ezerrel.
Nekem ő már a 4. babám, ezért is gondolom, hogy fokozottabban figyelnek, és sajnos múlt januárban volt egy missed ab-om is. Az orvosom szerint a korom (37) nem játszik ebben szerepet, hisz sokkal fiatalabb kismamáknál is előfordul ez.
Igazság szerint fizikailag "kirobbanó" formában éreztem magam, ezért se vettem észre,vagy figyeltem fel arra, hogy sűrűbben keményedik a hasam. Pedig ez már egy figyelmeztető jel volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!