Adnátok egy kis erőt? Pár hét és megszületik a babám, amit nagyon várok, viszont iszonyatosan rettegek a szüléstől.

Szia! Én még nem is tudtam, hogy terhes vagyok, csak gondolati szinten játszottunk a dologgal, de már akkor féltem a szüléstől. Aztán kiderült hogy terhes vagyok és ilyen szempontból rettegéssel telt a terhességem. Így utólag visszagondolva nagyon buta voltam, mert egy csodálatos folyamat megélését rontottam el. Ahelyett, hogy felhőtlenül boldog lettem volna, mindig ott lebegett előttem, hogy oké imádom és várom a kisfiamat, de meg is kell szülni... Aztán egy nap bementem a 38 hetes uh-ra. Ott közölték velem,hogy innen sehova, mert annyira kevés a magzatvizem, hogy meg kell szülnöm a fiamat. Teljes kétségbeesés, a kórházi csomagom még nem volt összekészítve a páromat nem tudtam utolérni, apukám kint várt a vérvételnél. Zokogva hívtam fel, hogy nem engednek haza, úgyhogy menjen haza, szóljon anyunak, ő menjen be anyósomhoz a munkahelyére és pakolják össze a kórházi csomagomat, próbálják utolérni a páromnat. Ez volt csütörtökön. Pénteken nem történt semmi, csak annyi, hogy szóltak a szombati napon így vagy úgy de szülni kell. Megindítják a szülést, és ha nem sikerül egyedül, akkor megcsászároznak. Péntek este még beszóltak, hogy 7 körül jönnek ébreszteni és utána nekifogunk a dolognak. Azt hittem hogy semmit sem fogok aludni és sík ideg leszek. Ehhez képest nagyon jól aludtam éjszaka, frissen fitten keltem, amikor bejött az ügyeletes nővérke reggel fél 6-kor, hogy akkor menni kellene. Hát mondom tök jó, másfél órával korábban, páromat ismét nem tudtam utolérni a munkahelyén. Nem volt fogadott dokim, úgyhogy csak remélni tudtam, hogy olyan dokit fogok ki, akivel a terhesgondozás alkalmával már találkoztam. Hát még ez sem jött be. Egy olyan flegma orvost kaptam, hogy csak na. 6-tól 8-ig a kutya sem nézett rám. 8 után jött a szülésznő, hogy akkor borotválás, beöntés, aztán beköti az oxitocint. Beöntéstől is féltem, ahhoz képest nem volt vészes. Bekötötte az első zacsit, hát a gép mutatta a fájásokat de én nem éreztem semmit (korábban azt hittem,hogy a fájdalomtűrő képességem = a nullával, de ezek szerint nem). Lecsöpögött az első zacsi, ezután bekötötték a második zacsit is. Eltelt egy óra az új zacsival, ekkor jött be először a doki. Kérdeztem tőle, ha esetleg nagyon fájna, akkor milyen fájdalomcsillapítást kaphatok. Közölte hogy semmilyet, illetve arra se számoljak, hogy meg fog császározni. Hát gondoltam de szép vagy b@zd meg, első szülésem, fosok mint állat és egy kedves szava sincs... Mivel fájásokat még mindig nem éreztem ezért burkot repesztettek, így fél óra múlva már olyan fájásaim voltak, amit már én is éreztem, és neki is állhattam nyomni. Én elhatároztam magamban, hogy bármennyire is fog fájni nem fogok kiabálni, kelleni fog az az energia. Nagyon jó szülésznő került mellém, úgyhogy szerintem nagy részben neki köszönhetem, hogy sikerült ehhez tartani magamat. Fájások kezdetétől számítva fél óra és 3 erőteljes nyomás után már puszilgathattam a kisfiamat. Hatalmas megkönnyebbülés és öröm lett urrá rajtam. Egyszerűen tényleg fantasztikus és szinte leírhatatlan élmény volt. Igaz hogy sem a párom, sem az anyukám nem jöhetett be a kórházi zárlat miatt, de így méginkább büszke vagyok magamra, hogy sikerül egyedül végigcsinálni. Hidd el nem kell félni. Kitartást és azért bátorságot is kívánok neked. Sajnos a szülés elkerülhetetlen ahhoz, hogy gyermekedet a kezedben tarthasd. Sok boldogságot nektek.

Ja és ezek után még másfél hetet bent voltunk, mert besárgult a kisfiam, úgyhogy apával még másfél hétig nem találkozhatott személyesen.

Érdekes, hogy mikor az első babát vártam, abszolút nem féltem a szüléstől. 6 óra alatt meglett a "csöpp" 4,2 kg-s kisfiam, fogalmam sincs, hogy fért ki, a végén vákuumot alkalmaztak, mert nem bírtam kinyomni. És fájdalmas volt, igen, de ahogy előttem is írták, ez nem OlYAN fájdalom. Akkor sodródsz az eseményekkel, nincs időd magával a fájdalommal foglalkozni, úgymond önkívületbe esel. De én őszintén megmondom rosszabbra számítottam!!!

És ami érdekes, hogy most várjuk a másodikat, most tartok félidőnél, de egyre jobban kezdek parázni a szülés miatt. Pedig már egyszer átéltem, mégcsak rossz élményeim sem voltak, és mégis... Érdekes dolgok ezek :-)

Én csak annyit mondanék, hogy éppen az járt a fejemben, hogy inkább 5 szülés, mint a terhességi rosszullét :)

Mondom ezt úgy, hogy szültem már egyszer, és számomra sokkal elviselhetetlenebb a hányinger meg az émelygés, mint a szülésem volt, pedig 20 órát vajúdtam és a lepényt is úgy kaparták ki belőlem.

Ha te is voltál rosszul, gondolj erre :)

Ja, és csatlakozom az egyik hozzászólóhoz, miszerint inkább 5ször megszülnék, mint egyszer kihordjak egy terhességet...de látod ez is attól függ, h kinek milyen a terhessége. Van, aki meg sem érzi, nekem pl. nagyon nehéz volt.

Egyébként szülés alatt tényleg egyfajta önkívületi állapotba kerülsz. Ezt én sem értettem, mikor mások mesélték, de már értem: ott voltam, velem történt, mégis a nagy részére nem emlékszem, a párom mesélte, h mi hogy volt.