Apás szülésről kérném ki a véleményeteket?
A párod annyit lát belőle, amennyit akar. Nálunk pl. nem bírta ki, hogy végig ne nézze, hogyan bújik ki a baba. Utána hetekig erről áradozott. De ha nem ennyire bátor, állhat, vagy ülhet a fejed mellett, sőt azt is megteheti, hogy a vajúdás alatt veled van, és ha soknak érzi, magát a szülést a folyosón izgulja végig.
Szerintem amúgy nagyon jó, ha együtt szültök. Nem csak abban tud segíteni, hogy a kezedet szorongatja, vagy maszíroz, hanem nagyon komoly lelki támaszt is tud nyújtani. Bevallom, én még WC-re sem nagyon engedtem el magam mellől.
Nekem 2 császárom volt. Első műtét előtt nem vajúdtam mert sürgősségi császár volt, de apuka beöltözve bejöhetett a műtőbe. Jó volt, hogy mellettem volt, én biztonságban tudtam magam, ő pedig látta megszületni azt, aki neki ugyanúgy gyereke mint nekem.
Másodiknál vajúdtam pár órát, de másik kórházban, így akkor a műtétre nem jöhetett be. Viszont a vajúdás alatt velem volt. Szintén nagyon sokat jelentett, hogy ott van. Szerintem fontos, hogy bent legyen, lássa, átélje ő is. Mi nők kizárjuk őket mindenből, ne vegye fel a 2 napost mert nem tudja rendesen tartani, ne fürdesse mert nem úgy kell, aztán meg nyavajgunk, hogy nem segít.
Persze ha ő maga nem akar bejönni mert nagyon ájulós, akkor nem kell erőltetni.
Bízd rá. Ha be szeretne menni, ne tiltsd ki. Neked hatalmas biztonságot ad, hogy melletted van, ő pedig örökké hálás lesz, hogy nem zártad ki élete meghatározó pillanatából.
A párom bent volt velem, azóta is igyekszik minden ismerős leendő apukát rábeszélni, hogy ne hagyja ki, mert a mai napig csak áradozni tud róla.
A mikor szóbakerült a szülés, azt mondta: együtt csináltuk ezt a gyereket, együtt vártunk rá, együtt izgultunk, együtt nevettünk a rugdosásán, miért akarom kizárni abból, hogy világra jön? Hiszen az ő gyereke is!
Igaza volt, nagyon megbántam volna, ha nincs velem, mert maga a tudta, hogy ott volt, sokat segített.
Amúgy az első válaszolónak nincs igaza abban, hogy nem gyenge gyomrúaknak való, a párom attól is képes elájulni, ha elvágja az ujját, mégis jött, és semmi baja nem volt. Pedig kukucskált is, nem lehetett lebeszélni.
És azért szavazz ennél több bizalamt a párodnak, hogy nem fog elvágódni, a filmeken kívül még sosem hallottam olyat, hogy az apuka elvágódott volna, és az orvosok onnantól őt istápolták. A szülésznőmet is kérdeztem, és mondta, olyan már volt, hogy apuka kiborult, mert nem tudott segíteni, és kiment, de 35 év alatt egyetlen apukát sem kellett felmosnia.
Úgyhogy nyugodtan bízz a párodban, ha be akar menni, hadd menjen!
A vajúdás alatt tök egyedül lettem volna, ha nincs ott a férjem. A szülésznők néha rám néztek, de ennyi.
Az elején még nem engedték be a férjem, kb. 1 óráig, na addig csak magammal voltam elfoglalva, és csak arra koncentráltam, hogy hú de fáj. Aztán mikor bejött már sokkal jobb volt, bár így is fájt, de valahogy mégis jobb volt. :)
Aztán sokat masszírozta a gerincemet a derekamnál minden fájáskor (amikor már nagyon erősek voltak), azzal is picit enyhítette a fájásokat.
De igazából ami nagyon jó volt, hogy ott lehetett kislányunk első pillanatainál. Soha nem láttam sírni, csak akkor, ott a szülőszobán. :)
Jó volt, hogy ott volt. S ha lesz második babánk, akkor is ott akar majd lenni, azt mondta. Neki is nagy élmény volt.
Köszönöm,hogy megosztottátok velem ezeket.
Megfogjuk ketten beszélni,és biztos jól döntünk majd.
Én is félek,hogy megbánnám,hogyha nem jön be velem.
Szia. Én 34hkm vagyok. Én nem szeretném ha bent lenne a férjem, Ő nem zárkózna el tőle egyébként, de Én úgy vagyok vele, hogy attól félek szülés után már csak az "anyát" látná bennem, nem pedig a NŐT. Nem szeretném ha premier planba végignézné ahogy kibújik a mi kis csöppünk, aztán ha szeretkeznénk ez a kép lenne előtte. Azt sem akarom hogy lássa a fájadalomtól eltorzult arcomat. Nem lehet tudni tényleg mit vált ki ez egy Férfiból, lehet rosszul gondolom, lehet hogy nem, de ha hagyom hogy átélje és esetleg rosszul hat rá ez az egész, akkor ennyi, vissza nem tudom csinálni.
Sajnos van negatív példa is erre a környezetemben, szülés után több mint 6hónappal sem próbálkozott az ismerősöm férje, amikor kinyögte hogy azért mert még mindig nem tudta feldolgozni amiket látott.
Viszont Én nem lebeszélni akartalak, csak az Én aspektusomból nézve írtam le a véleményemet.
Minden jót Nektek.
Üdv:
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!