Megfázás hatással van a sikeres beágyazódásra?
Tegnap volt ovulációm, együtt is voltunk a párommal tegnap és tegnapelőtt is. Már hónapok óta próbálkozunk a babával, de külföldön dolgozik, így nehezebb a dolog, most sikerült a jó időzítés.
Viszont tegnap estére belázasodtam, nagyon köhögök, és a víz sem marad bennem. Reggel lesz vérvétel, ha az orvos antibiotikumot írna fel, jelezzem, hogy babaprojectban vagyunk, vagy most még nem kell? Vagy ennek a nyavalyának köszönhetően ismét egy sikertelen hónapunk lesz, és ne is reménykedjek, hogy ettől függetlenül sikerülhet?
Jelezd, és semmilyen gyógyszert ne szedj, hacsak nem a halálodon vagy. Betegen is teherbe eshetsz, simán, főleg úgy, hogy nem is számítasz rá.
Bent tartod az anyagot reggelig? Az fontos.
És mindenféle illatosítót, vegyszert, festéket hajlakkot körömlakkot száműzzél a lakásból, mindent. Csak mosószer maradhat meg mosogatószer. Másra nincs is szükség. Ezek mind gátolják a teherbeesést, illetve rendellenességeket okozhatnak.
Második babánknál közép időben ovukor együtt voltunk, aztán másnapra olyan megfázással ébredtem, ami 3 hétig tartott. Bár lázam nem volt de első héten rosszul voltam, folyt az orrom és kicsit köhögtem is. Aludni sem tudtam mert az orrom is annyira el volt dugulva és nem volt orrspray, ami segített. Ennek ellenére pozitívat teszteltem.
Tiktokon sok helyen olvasom azt, amit a 4es írt, hogyha beteg az ember akkor "könnyebben" esik teherbe.
1 - nem kell jelezni, még nem vagy terhes, ebben az időszakban, ha sikerül is a baba, nem ártanak.
2 - nagyon gyakran amúgy is penicillin származékot írnak fel, ami kismamaként is szedhető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!