Terhesség alatt mennyire szegtétek meg a "terhesen tilos" tilalmakat? Lett olyan eset, aminek negatív következménye lett?
#9 a legszigorúbb szabályok szerint pl. olyan zöldségeket és gyümölcsöket ajánlott enni amit meg lehet pucolni, mert ugye a mosás sem 100%-os. Viszont ezt én sem tartottam be, igyekeztem jó meleg vízbe sokáig mosni😅😅😅
A vegyszerekkel én is úgy voltam, hogy takarítani muszáj, ugyan azokat használtam amit addig is. Inkább lélegzek be egy kis domestost, minthogy retkes legyen a lakás.🤣
Probaltam betartani, de nem minden esetben.
Napi 1 kave bement (bar az orvosom is azt mondta hogy 1-2 csesze belefer)
Sushi-ettem de csak olyat amiben nem volt nyers hal.
Kozepesen atsutott steak-et ettem tobbszor
Furodni is furodtem 38 fokos vizben (kiveve az első trimeszternel mert vereztem)
Az emelesre is oda kellett figyelnem ez okbol.
Bizonyos herbal teakat is ittam amirol azt mondtak konnyiti a szulest (bar az orvosom nem ajanlotta, 40 hetesen megis elkezdtem)
Minden mast betartottam
ittam a vásárban fél pohár forraltbort, ettem 1x tatárbeefteak-et. Ezek a pont semmi baj nem lesz 1x kategória számomra.
Voltam strandon is, bár az nem tiltólistás, nem is fürödtem, cserébe el is kaptam egy fertőzést.
volt egy 2 évesem a 2.terhességem idején, akit cipelnem kellett.
Barátnőmmel egy időben voltunk terhesek. Ő rendszeresen dohányzott, mikor megkérdezte a dokit annyit mondott inkább gyujtson rá ha nagyon akar minthogy azzal stresszelje a babát, hogy szeretne de nem gyújt rá. Rá is gyújtott de csökkentette a mennyiséget.
Én emelgettem vele. Nem lett következménye azon kívül hogy nagy, strapabíró baba lett. De ki tudja, hogy emiatt lett-e.
Nem volt semmi amit orvosilag kerülnöm kellett volna. Szerintem ha valami nem jó, például a kávé azt a szervezetef jelzi. Én előtte nagyon sok kávét ittam viszont terhesség alatt nem tudtam meginni.
Nem ajánlatos strandolni a fertőzések miatt. Nekem a doki azt mondta hogy akkor inkább természetes vízbe menjek. De terhesség előtt sem szerettem fürdőzni.
Illetve én nagyon sokat mentem, kirándultam még az utolsó napokban is. Többen mondták, hogy be indítja a szülést főleg a lépcsőzés, hát nekem megvárta a kiírt dátumot 😃
Elég nehéz amúgy betartani mindent.
Azt hinné az ember hogy nincs abban semmi bonyolult hogy ne egyél nyers tojást. De közben meg az van a francia salataban, a krumpli salataban és egy csomó sutiben is.
Azt hinnéd nullás gyümölcsös sört ihatsz, pedig annak is van minimális alkohol tartalma.
Az emelest is nehéz elkerulni, hiszen ha főzől is lehet hogy meg kell emelni a nehéz fazekat, be kell vásárolni stb..
Én pl nagyon fejfajos is vagyok és 90 százalékban ha elkezdodik akkor nem múlik el sőt egyre rosszabb. Úgyhogy egyszer egyszer muszáj bevenni egy gyógyszert.
Fürödni is forró vízben szeretek bár próbálom mérsékelni és nem órákig áztatni magam, meg nem túl sokat hogy ne lepje el a hasam..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!