Általában minden kismamának vannak tünetei, rosszullétei a terhesség alatt? Ki hogyan éli/élte meg?

Első terhességemnél az eg világon semmi bajom nem volt. Tenyleg semmi.

Megsem éltem meg cukimuki, unikornispukis, rózsaszinmázas csodának.

Nem volt negatív, denolyan hajj de pozitív sem. Megéltem, mint a mindennapokat, örültem, ennyi.

Viszont a második terhességemnél, ahol kórhazbakerültem vészes hányás, vérzés miatt, ahol 9hónapig görcsöltem, fájt mindenem, valaki ezt mondja, lehet pofán is vertem volna 😅

Hát, őszintén, nekem fizikálisan nincs olyan sok tünetem. Volt gyomorégésem, ami néha vissza-visszatér, volt 2-3 hét, amíg pokoli volt, meg tartott kb. 2 hónapig egy ronda fáradtság. Most néha fájdogál a derekam, meg van egy-két fizikai nyígom. Őszintén, én ezt tényleg nem élem meg tragédiának, inkább tekintem annak, hogy szenvedek valamiért, amire nagyon vágytam, és a jó dolgokhoz legtöbbször rögös út vezet. Szóval ezt a részét én abszolút nem élem meg negatívan, max abban az adott pillanatban. Nyilván vészes hányással erre is egész más szemmel tekintenék...

Viszont volt előtte két vetélésem, és a lelki része pokoli. Rohadtul szeretném, hogy már kinn legyen, hogy tényleg tudjak vigyázni rá, tudjak segíteni, ha baj van. Pokoli érzés most így éppenhogy betöltött 17 hetes terhesen, hogy szívgörcsöt kapok, ha órákig nem érzem mozogni, miközben TUDOM azt, hogy az is teljesen normális lenne, ha még soha nem is éreztem volna mocorogni, annyira pici még, és annyira nagy a hely. Nagyon nehezen élem meg a paráztatásokat, ha valaki véletlenül is arra utal, hogy akár mikroszkopikus méretű esélye is van annak, hogy valami baja van. Rohadt nehéz, hogy így félidő előtt picikével még mindig minden egyes alkalommal megnézem a vécépapírt pisilés után, és ha vendégségben színes a vécépapír, nem látom, hogy elszíneződött-e. Hiába könnyebb valamivel így a 2. trimeszterben egy tökéletes 1. genetikai uh után, még mindig rettegek, mert kétszer sem kaptam nipt eredményt kevés magzati dns miatt, most várom, hátha a harmadiknak van eredménye. De ha azt megkapom, és minden rendben lesz, akkor is még mindig ott lesz a 2. genetikai uh, amin félhetek. Számolom vissza a napokat, hogy eljussunk legalább a 24. hétbe, ahol már legalább esély van életben tartani, ha beütne a krach. De biztos vagyok benne, hogy ott is félni fogok. Mert akkor jöhet, hogy mégse legyen azért koraszülött, de akkor is mindig egyel több napot éljünk túl együtt, mert minden egyes nappal több az esély arra, hogy minden rendben lesz.

És mi nehéz még? Mindezeket a rossz érzéseket, gondolatokat kontroll alatt tartani, amennyire csak lehet, mert sem nekem, sem a babának, sem a párkapcsolatomnak, meg úgy semminek nem tesz jót. ELterelni a figyelmemet, a paráztatást elengedni a fülem mellett, megélni a mai napot, örülni a kaparászásoknak, rúgásoknak. Kapcsolódni ehhez a babához annak ellenére, hogy olykor el akarnám lökni tudatalatt, hogy ne sérüljek még jobban. ÍGy beszélni hozzá, olvasni neki, a nevén szólítani, odahívni a férjemet, hogy ő is beszélgessen, mert most kezd alakulni a hallása, és amúgy sem lehet elég hamar elkezdeni. Baromi nehéz.

Szóval még fizikai fájdalmak, rosszullétek sem kellenek ahhoz, hogy valaki ne úgy élje meg a terhességet, mint valami tündérmesés csodát. Én nagyon a várom a végét, és reménykedem, hogy egy egészséges babával volt zárulni a történet. Nem is tudom, így meg merném-e később próbálni a másodikat.

3 terhesseg de egyik esetben sem volt ilyen klasszik tunet!

De volt ket dolog amit nem birtam 1. Fogkrem. Attol mindig oklendeztem, neha hanytam is. Meg kellett talani azt az egy mentol es minden menteset amitol nem.

2. A terhesseg vegen a pocak mar magyon nyomta a belso azerveim es neha jott vissza egy kis sav. Bar ez inkabb az anatomia miatt van/volt.