Érzett valaki hasonlót?

10+1 napos kismama vagyok. első babám. Sok minden új dolog van most ebben nekem. Tervezett baba volt, hála égnek gyorsan, röpke 4 hónap alatt össze is jött a kicsi. Szerettem volna őt már nagyon. 1 éve kb fellépett bennem az érzés hogy szeretnék már kisbabát. De elsőnek biztosítani akartam/vagy akartunk minden anyagi hátteret illetve érzelmi hátteret mielőtt bele vágunk. Ez meg is történt. Nekem is és apukának is mondhatom hogy anyagi nehézségeink nincsenek. Befejeztem a szükséges tanulmányaimat én is jó munkahelyem lett jó fizetéssel. De talán nem is ez a lényeg. Most hogy itt van, még sem tudok annyira örülni mint ahogy azt kellene,mint ahogy látom sok női társamnál, hogy mennyi mindennel már készülnek, rebegő szempillákkal mesélnek mindenről amit át élnek ezen időszakon belül. Én szeretem őt, sokat is gondolok rá. Nem győzöm kivárni az újabb vizsgálatot hogy újra lássam mekkorát fejlődött. Aggódom érte hogy minden rendben legyen. De még sem érzem azt a felhőtlen anyai ösztönt vagy szeretet amiről mindenki beszél hogy ez mekkora kötelék. Nem tudom egyenlőre elképzelni, hogyan fogok gondoskodni róla,hogyan fogok érezni egyáltalán iránta. Nagyon kavarognak bennem az érzések. Ezt lehet hogy a hormonok teszik? Meg fog ez változni bennem? Egyenlőre ettől még szörnyű embernek és anyának érzem magam hogy ilyen gondolataim vannak felé. Bűntudatom is szárnyal ahogy csak tud.