9 hetes 4 naposak vagyunk. Haematomám van, ami nem akar felszívódni. Volt nektek is ilyen?
Nekem a 9. héten (8h+5n) derült ki (barnáztam) rá két és fél hétre már felszívodott.
Pihentem, nem szedtem semmit.
A tied is kisebbedett, fel fog szívódni, nyugi:-)))
Pihenj sokat, szedj c-vitamint, annak érösszehúzó hatása van.
nem emlékszem emkkroa volt, de majd ígérem előkeresem a apparíjaimat.
Magne b 6- ot szedek, de azt a poci görcsökre, 3- szor 2 szemet naponta.
Azért mondom, hogy nem változott, mert a doki nénim szerint, a 10mm és a 7,7 között nincsen nagy eltérés, ő is saccolta csak, mint a szonográfus.
A baba jelenleg, azaz tegnap volt:-) 27 mm:-) egy hete pedig 20, 58 volt:-)
igazán attól félek, hogy megint az a diagnózis, hogy fenyegető vetélés:-(((((
Attól nem kell félni, ezek szuper adatok!!! Nekem is fenyegető vetélést írtak a papírra a 15.hétig kb. Most meg itt ül a tündéri Manócskám és éppen a ruhacsipeszeket rágcsálja. :)))
Nem lesz baj, ne félj, erős, élni akaró babód van!!! :))
Én is azt érzem:-))))))))
Mesélek nektek egy különöset, egyik kollégámról megvoltam győzödve, hogy terhes, semmi nem látszott rajta, csak rá néztem egyik reggel, és tudtam , hogy az, és ma megsúgta, hogy a 6. hétben van.
Szegény főnök, ha megtudja egyszerre megyünk szülni:-)))A kollégámnak jó, mert ő ide visszajöhet, én nem, mert gyes- est helyettesítek, már előre félek a munkakereséstől, nem szeretik a gyerekes anyukákat a munkaerő piacon:-((
Nekem is volt haematomám, diagnózis: fenyegető vetélés. Nekem nem szívódott fel, hanem kiürült vérzéssel. Rutascorbint kellett szednem, meg Duphastont.
Ma vagyok 24+1.
Nyugi!!!! Ja és sok-sok pihenés, ami alatt a fekvés értendő szigorúan! ( 12-14. hétig)
Szia!
Nekem a 18.heti uh-n írták a papírra, hogy fenyegető vetélés, de csak itthon vettem észre, aztán be is paráztam...
De utána megkérdeztem a dokimat, és mondta, hogy kb csak odaírtak valamit, mert minden vizsgálathoz kell valami kód, és ne aggódjak... Azt mondta, hogy oda akár azt is írhatta volna, hogy prosztata bántalmak, vagy valami, csak legyen kitöltve :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!