Kinek mi vált be az első trimeszter alatti hányásra? Illetve normális hogy ilyen szomjas vagyok?
Ma vagyok 6+4, szívhang is van.
Péntek óta gyötör erős hányinger, öklendezés, hányás, gyomorfájás. Furcsa érzések a derék, vese, csípő körül.
Állandó szomjúság, ezért állandóan pisilni kell.
Kapok progeszteront a tavalyi üres petezsák miatt, illetve volt egy kis barnázásom két hete, ami elmúlt.
Szóval éhes is vagyok, de ha többet eszek kihányom, ha nem eszek fáj a gyomrom. Ilyenkor jobb a kaját bent tartani vagy jöjjön ki inkább?
Első baba, ezért ez a sok kérdés. :)
Többször egyél keveset, akkor lehet, hogy jobban bentmarad.
Nekem a hideg kóla vált be, sőt, mai napig (37. hétben vagyok) akkor indul rendben a nap, ha azzal kezdek, máskülönben a reggelinek sem bírok nekiállni.
Ha a víztől is hányingered van (nekem szokott, de csak reggel), azt is érdemes kis kortyonként.
Köszönöm 😊
4: nem üres petezsákra, hanem mert tavaly üres volt és barnáztam a doki jobbnak látta ha megtámogatja a dolgot, mert most is barnáztam, csak most minden más rendben
Sokszor egyél keveset, illetve hideg a kólát és a gyömbért is próbáld ki, mindegyik jó hányingerre. Elvileg második trimeszterben nem kell majd ennyit wcre járnod, nekem legalábbis ezt mondták.
Ami nálam még bejött: pogácsa, valami savanykás pl narancs vagy narancslé, hideg gyömbér, hideg citromos tea. Ezeken éltem, bár nekem csak hányingerem volt.
Étkezési tanácsok:
- Hányinger esetén célszerű azelőtt étkezni, mielőtt valóban éhes lenne az illető, mivel az üres gyomor fokozhatja a hányingert
- Snack (pl. sós kréker) fogyasztása reggel felkelés előtt és az éjszaka folyamán csökkentheti a napközbeni hányingert
- Lassú, kis adagokban, 1-2 óránként történő étkezés javasolt (a telt gyomor szintén fokozhatja a hányingert)
- Általában a hideg szilárd ételek jobban tolerálhatók, mint a meleg ételek.
- Nem javasolt a kávé, fűszeres és kifejezetten erős szagú ételek, savas vagy nagyon édes ételek fogyasztása, ezek helyett főleg magasabb fehérjetartalmú, sós, alacsony zsírtartalmú ételek fogyasztása javasolt (pl. perec, kréker, toast, gabonafélék, diófélék).
- Borsmentatea ivása vagy borsmenta tartalmú cukorka fogyasztása csökkentheti az étkezés utáni hányingert
- Italfogyasztás minimum 30 perccel étkezés előtt javasolt (nem az evéshez, mert fokozza a teltségérzetet és azzal a hányingert)
- Javasolt a hideg, tiszta, savanyú vagy szénsavas italok fogyasztása (pl. gyömbér, limonádé) kis mennyiségekben.
- Hányingert provokáló tényezők kerülése (pl. erős szagok - dohányfüst, parfüm, kemikáliák, autóvezetés, villogó fények).
- Közvetlen az étkezés után történő fekvés (különösen, ha a bal oldalán fekszik), fokozhatja a hányingert azáltal, hogy csökkenti a gyomorürülést.
- Az étkezés utáni fogmosás, a nyál kiköpése, a gyakori szájöblítés csökkenti a panaszokat. Kevésbé mentolos fogkrém használata javasolt (az erős mentolos íz is fokozhatja a hányingert)
- Vastartalmú gyógyszerek, étrend kiegészítők kerülése javasolt a tünetek elmúlásáig (a vas fokozza a gyomorirritációt, hányingert és hányást provokálhat).
- A terhesvitaminok bevétele lefekvés előtt, snackkel együtt javasolt (ne reggel, éhgyomorra!)
- Gyömbér tartalmú ételek fogyasztása csökkenti a hányingert (pl. nyalóka, cukorka, tea, üdítő, gyömbérgyökér).
Gyógyszeres kezelés
vény nélkül kapható készítmények
B6 vitamin (Jutavit/Béres B6 20 mg): 10-25 mg 6-8 óránként (max. dózis: 200 mg/nap)
dymenhidrinat (Daedalon 50 mg): 25-50 mg po. 4-6 óránként (a Daedalon végbélkúpban más hatóanyag is van, ami terhességben nem javasolt!)
kiegészítő terápia: savcsökkentő szerek (antacidok, H2 receptor blokkolók, PPI)
Nagyon semmi nem segít, de ami nekem bevált.
Gyömbér-narancsos cukorka, kóla és a chips. Nyilván ezek nem durva mennyiségben, de amikor nagyon szorul a hurok akkor ezek szerintem jól jönnek.
Többször keveset enni, ahogy az előttem szólók is írták, valamint ne egyél olyat amitől undorodsz. Legalábbis én nem tettem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!