Ki hogy élte meg a terhességet?

Első gyerekkel vagyok terhes. Alapvetően szerencsés terhesség szerintem. Ami tény, hogy az első trimesztert végig émelyegtem-hánytam, olyan szinten, hogy most 36 hetesen ugyanannyi kiló vagyok mint a kezdésnél, mert az elején egy csomót fogytam. Az nem volt jó, de amúgy más bajom nem volt, nem véreztem, nem görcsöltem. A baba mindig akkora volt amekkorának lennie kell, mindig minden értéke stimmelt. Ez ahogy nézem a környezetemet, nagy szerencse, mert iszonyat stressz tud lenni ha valamelyik genetikai vizsgálaton kiszúrnak valami nyugtalanítót.

A második trimszeter volt a legjobb, a hasam nőtt, de kb ennyi, más tünetem nem volt. Vagyis még a folytonos álmosság, az egész napot végig tudtam aludni ha volt rá lehetőségem.

Most a 3. végére már nagyon unom. Amúgy jól vagyok, jövök-megyek nap közben, még mindig csak a hasam nagy de más nem változott. Viszont estére iszonyat elfáradok, leszakad a hátam, ég a gyomrom, és a napokban beindultak szerintem a jóslófájások is, legalábbis tegnap éjszaka sírva ültem a meleg zuhany alatt fél órát, annyira görcsölt a hasam. Aztán elmúlt, mára megint semmi.

Lelkileg az eleje volt nehéz, amíg nem éreztem mozogni a babát, folyton aggódtam hogy jól van-e. De nem lettem idegbeteg vagy kötekedős. A melnakónikus hangulat inkább jellemző rám, sokszor aggódok, hogy milyen lesz az életünk ezentúl, jó anya leszek-e.

Mindenesetre összességében én azt mondom, hogy terhesnek lenni szívás. Nekem viszonylag problémamentes terhességem volt/van, de így is szívás. Vissza akarom kapni a testemet. Nem hiszem, hogy ezt a 9 hónapot újra végig akarnám majd csinálni.

Legjobb amikor Babavarót nem kell törleszteni, meg csok feltétel teljesülés. Ennyi.

Felnő mint ahogy bárki. Arra van óvoda, iskola, kolesz.

Anya apa is úgyis félre megy persze pofa nagy.