Akiknek azt mondták a 6-7. heti ultrahangon hogy a magzat kisebb 1-2 vagy akár 3 héttel a naptári koránál, azoknál mi lett végül? Megmaradt a babóca?
"A doki látta a magzatot, viszont picike volt még, azt nondta, hogy 4 hetes lehet"
Az első trimeszterben maximum embrió, nem magzat, de nem ez a lényeg. Ha 4 hetesnek felelt meg a méret a doki szerint, akkor ott embrió sem volt, mert az 5. hét vége körül lesz akkora, hogy egyáltalán mérhető legyen.
Mi van az ambuláns lapodon? Petezsák méretet ír csak? Az hány mm?
Ha múlt kedden volt először pozi, és azt vesszük, hogy rendes ciklus esetén az lenne a nemvárt napja, akkor most hétfőn is éppen csak 4+6 napos vagy 5 hetes körül voltál. Ha petezsákot látott, akkor az ebben a korban helytálló is lehet akár, mert a kései pozi teszted miatt semmiképp sem a menstruációddal kell számolni.
Én ugyan így voltam a második gyermekemmel mint a 4# válaszoló.
6 hetesen nem látott semmit a dokim, 4.nap késett mikor teszteltem,azonnal leugrott az erős csík. 8 hetesen már minden rendben volt.
Viszont nekem ia mindig elmaradással mérték. Mondjuk alapban nem vagyunk nagyok, így nekem mindegyik gyerekem genetikailag is kicsi volt.
Szintén sni-s lett a gyermekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!