Pánikbetegként hogyan éltétek meg a terhességet az elejétől a végéig? Hogy nézett ki nálatok egy szülés?

Én a terhességet viszonylag jól viseltem, a szüléstől viszont már nagyon ki voltam készülve. Nem aludtam éjszakákon át, rettegtem a kórháztól. Én konkrétan bőgtem, mikor mentünk be a kórházba.

A szülésnél kaptam EDAt, így ott "megúsztam " valamennyire a fájdalmakat szóval ezt ajánlom, de utána míg benn kellett lenni a kórházban én teljesen kikészültem. Ez meg is alapozta a jó kis szülés utáni depressziómat.

Én is korábban voltam pánikbeteg, a terhesség alatt nem is jött elő, annyira rosszul voltam végig, hogy hányingeren kívül nem is éreztem semmit. A szülés pedig sajnos egy igazi horrorszülés volt, ott sem jött elő a pánikbetegség, túlságosan a túlélésre koncentráltam. Azóta viszont szex közben, vagy ha egy filmben valaki szül, azonnal rosszul leszek. Annyira fájt a vajúdás, hogy azt éreztem, hogy menekülnék vagy inkább meg is halnék, csak legyen vége ennek, és borzasztóan ijesztő volt a tudat, hogy nincs hova menekülni, ezt végig kell csinálnom. Emlékszem, hogy azt néztem, hogy basszus be van rácsozva az ablak, nem tudok kiugrani. :D Fogalmam sincs, hogy miért jutott előbb eszembe az ablakon kiugrani, mint a császár. De pánikrohamom így sem lett, sokkal fizikaibb élmény volt ez, mint lelki, ha érted mire gondolok.

Én is borzasztóan aggódom mindig a már megszületett pici babám miatt. A férjemmel állandóan nézegetjük, hogy vesz - e rendesen levegőt. Nem lehangolni akarlak, de egy anyuka szerintem élete végéig aggódik (egészséges mértékben) a gyereke miatt. Próbáld realizálni a félelmed. A 17. hét után már nagyon kicsi az esélye annak, hogy baja legyen. Képzeld el, hogy azért nem mozog a pocidban, mert édesen szundikál bent és most nő épp nagyra.