Volt olyan rossz megérzés, amiből végülis igaza lett?
9+6-ban vagyok, reggel óta rossz megérzésem van, mármint masszívan az, hogy nem él a magzat.
Persze semmi vér, se semmi, de ez az ösztönös megérzés, vagy nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg.
Szerintetek butaság erre hagyatkozni? Vagy működhetnek ilyenkor az anyai ösztönök, amik a rosszat is előrejelzik?
Nekem az első terhesség nem okozott olyan örömöt, mint amire számítottam amikor elképzeltem, hogy bejelentem a férjemnek.
Terveztük, vártuk, de azt éreztem, hogy ennek nem szabad örülni, fölösleges. Alapjáraton nem vagyok ilyen negatív ember.
De akkor egy percig nem örültem, már a pozitív teszt pillanatától.
Bejött a megérzésem, 7 hetesen kiderült, hogy méhen kívül van az embrió.
A második terhességemnél pedig már a nem várt előtt 3 nappal örömködtem, aznap teszteltem is, pozitív lett és ott éreztem, hogy lehet örülni.
Most 15 hetes vagyok.
#12 gratula hozzá, nekem pont fordítva van, az előzőhöz álltam optimistán, és mindig úgy mentem el, hogy minden rendben van, 11 hetes UH-n derült ki, hogy 2 hete nem él már.
Itt mindennap bennem van, hogy tuti, hogy nem él már
Akkor így még inkább értem az aggodalmad:( Nagyon sokkoló mikor egyszer csak véget ér.Én arra gondoltam mikor ez történt velem hogy mennyivel jobb így hogy szívhang sem lett mert legalább még nem élt,úgy viszont ha már van és egyszercsak megszűnik az sokkal rosszabb.
Nyugi minden rendben lesz mert azért átlagban nem szokott egymás után ilyen szörnyűség megtörténni erre gondolj.Nekem a kórházban azt mondták hogy higyjem el nem túl gyakori hogy megismétlődik a missed ab.
#11
Nyugi!
Minden rendben csak magadat stresszeled!
Elhiszem hogy nehéz meg hogy félsz, de fogd vissza magad, élvezed ki ezt a 9 hónap csodás utazást!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!