Volt olyan rossz megérzés, amiből végülis igaza lett?
9+6-ban vagyok, reggel óta rossz megérzésem van, mármint masszívan az, hogy nem él a magzat.
Persze semmi vér, se semmi, de ez az ösztönös megérzés, vagy nem is tudom, hogy hogyan fogalmazzam meg.
Szerintetek butaság erre hagyatkozni? Vagy működhetnek ilyenkor az anyai ösztönök, amik a rosszat is előrejelzik?
Mikor 7 hetesen elöntött a vér UH-ra indulva, 99.99%-ra vettem, hogy vetélek. Teljes letargiább vártam a vizsgálatot, legyen már meg, hadd menjek haza. Nem lett igazam, az embrió élt. Csak egy hematóma vérzett ki.
Tudom, nem ilyen választ vártál, de ezzel akarom érzékeltetni, hogy a félelem mindent felül tud írni, szóval felesleges "megérzésekre" hagyatkozni.
Aggódsz, hogy elvetélsz, ami normális, főleg az első trimeszterben.
Mégis ahelyett, hogy ezt tudatosítanád magadban, a saját vélt igazságodat akarod azzal igazolni, hogy bizony mások is megérezték előre a bajt.
Szerintem abból a nőből van kevés, aki a pozitív teszt után 100% nyugalomban van, mert tényleg azt érzi, minden oké lesz. (Valójában ő sem érzi meg előre, csak végül igaza lesz.)
Ugyanígy van, aki kissé vagy nagyon, de fél a vetéléstől: mivel ott motoszkál a fejében, ha bekövetkezhet, ha megtörténik a baj, persze, hogy azt hiszi, na ő előre megérezte.
Én is ezt mondogattam a férjemnek úton az orvoshoz bőgve: "Tudtam, hogy nem fog sikerülni, azért nem mertem ragaszkodni hozzá, mert éreztem, hogy el fogom veszteni"
Igazam lett? Nem.
Köszönöm.
Ilyenkor mi számít normális görcsnek?
Egy minimálisat érzek, nem olyan intenzív, mint mikor meg akar jönni, de eléggé kellemetlen.
Most vettem be egy magnéziumot, eddig még nem volt ilyen 😬
Én már azt se értettem hogy lehetséges hogy képes vagyok teherbe esni.
Minden, de tényleg minden vizsgálatra úgy mentem a kilenc hónap alatt, hogy na most közlik hogy nem él, beteg, stb stb.
Teljesen eseménytelen, kb tankönyvi terhességem volt és ma már egy éves elmúlt a fiam, aki okos, egészséges.
Szóval én nem alapoznék a rossz megérzésekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!