Hogy bírjátok türelemmel? Jelenleg a 6.héten játok, voltam orvosnál, van szívműködése.

17 hetes vagyok, nekem is megfordult a legelején a fejemben egyszer-kétszer, hogy mi van, ha esetleg elvetélek. De aztán egyből el is hesegettem a gondolatot, mert közben meg az volt bennem, hogy mégis miért lenne bármi baj? Illetve ha lesz, azt se tudom megakadályozni sajnos, maximum ha elkezdek keveset vérezni akkor szaladok az ügyeletre és talán progeszteron pótlással még megmenthető.

Ne idegeskedj rajta, az nem tesz jót se neked, mert bedilizel egy idő után, és a babának sem. Nyugalom!

Én is úgy voltam mint te. Engem nyugtatott a 6os által linkelt oldal. Minden héten csütörtökön ránéztem és örültem, hogy egyre nagyobb az esélye, hogy együtt maradunk <3

Engem azért frusztrált ennyire az eleje, mert sajnos pont abban az évben nagyon sok ismerősöm vetélt el :/ így elégé fókuszba hozta nálam ezt a lehetőséget.

Nehezen bírom én is. Már 16 hetes vagyok, a 12 hetes UH után időszakosan valamennyire megnyugodtam. Odáig nem mertem beleélni magam, folyamatosan izgultam, hogy ne legyen baj.

Most eddig nyugodt voltam, de tegnap voltam nőgyógyásznál, azt hittem megvizsgál majd, de nem, csak adott beutalót genetikai UH-ra ami viszont csak aug végén lesz. Védőnőhöz is csak akkor megyek legközelebb szívhangot hallgatni (szívhangfigyelőt venni nem akarok, mert akkor lenne csak az igazi para, ha valamiért nem találnám meg vele). Szóval most jó sok időt ki kell bírnom így, többek között a nyaralást is, remélem addig megmozdul, hogy legalább azt ne aggódjam végig, mert az is kicsit zavar, hogy még nem érzem.

Soha nem hittem volna, hogy ilyen parás-terhes leszek, de tényleg nagyon nehéz, hogy fejlődik bennem valami, amiről viszont egyelőre semmit nem tudok, nem tudom hogy van ott bent, fejlődik-e rendesen, él-e még egyáltalán. Persze a másik oldalról meg miért is lenne baj, nem kell mindig a rosszra gondolni.