A házikedvenceitek "kiszúrták", hogy várandósak vagytok? Ha igen, kb hányadik héttől?





A kutyám igen, még pozitív tesztem sem volt, mikor állt/ült mellettem hozzám simulva és őrjöngve ugatott mindenkit aki a közelembe jött-előtte ilyet sosem csinált, de ez pár hét alatt elmúlt.
Majd a gyerkőc hazaérkezése után, mint valami testőr ült a gyerekszoba ajtóba naphosszat.















Én 32 hetes vagyok,eddig semmi jelét nem mutatja a kutyusom,hogy észrevette volna.
Pedig szobakutya,sokat bújunk,állandóan velem van.
Ha véletlenül a hasamra rakja a fejét,hiába rúgja szét a kisasszony,ügyet sem vet rá😅





Anyukám egyik cicája, aki amúgy maximum kajaellátó szolgaként tart számon, állandóan bújt hozzám, meg dorombolt, mikor babát vártam. Az első gyereknél azt hittem, hogy beteg a macsek. 😄 A másodiknál is + teszt után csinálta, akkor már sejtettem, hogy nem beteg és nem is nekem szól az öröme, hanem a kicsinek. A harmadik gyerkőcnél elég zűrös időszakunk volt, nagymamám haldoklott, nem tesztelgettem. Mikor bementem anyáékhoz meginni egy kávét, a macsek az ölembe feküdt és elkezdte dagasztani a hasamat. Anya rám is szólt, hogy miért nem mondtam... Hirtelen azt sem tudtam, mire gondol. Utána rohantam tesztért, ami azonnal + lett, pedig este csináltam.
Az az érdekes, hogy az én cicám inkább a gyerekekkel van jóban. Magasról tett rájuk, amíg a pocakban voltak. 🤷♀️





Kutyusunk van, és hamarabb tudta, mint mi.
Nem az a bújós fajta, inkább a lábunknál fekszik el, de a nem várt napja körül odabújt a hasamhoz, és odanyomta a fejét. Akkor még viccesen meg is jegyeztem, hogy biztos köszönt a “babának”, de nem hittem, hogy tényleg pozitív lesz a tesztem másnap.










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!