Vajúdás közben szoktatok félni a szulestol vagy akkor eszetekbe sincs ez?

Én nagyon sokáig féltem attól, hogy hogy fogom ezt kibírni, de őszintén szólva amint érzékeltem, hogy elindult a folyamat, a kezdeti sokk (és pánik sírás) után valahogy teljesen átszellemültem és nem hogy féltem a szüléstől, egyenesen vártam, hogy eljussunk odáig végre és a kezemben legyen a baba. Ahogy erősödtek a fájások én egyre jobban befelé fordultam, egyre kevesebbet kommunikáltam kifelé. Csak próbáltam engedni a testemnek, vagy nem is tudom hogy lehetne ezt megfogalmazni. Nagyon érdekes érzés és őszintén szólva szerintem a maga nemében csodálatos dolog a női test ilyen szempontból. Utólag tényleg brutális belegondolni, hogy mi történt ott velünk. Előtte is durva volt belegondolni, hogy mi fog történni ott velünk... de ott helyben valahogy teljesen átkapcsolt az agyam és a lelki világom, elvesztettem az időérzékem és egyszercsak meglett a kislányunk. Ez csak 1-1,5-2 nap az életből, amin túl kell lenni a maga nehézségeivel és iszonyat fájdalmával. Az igazi meló utána kezdődik és szerintem örökké tart. :)

Én szülés előtt is már a gátmetszèstől féltem nagyon mert a nő rokonaim òdákat zengettek róla rossz értelemben. Sok év eltelt már de még mindig a fülemben cseng. Nem mondom, hogy nem fájt mert brutálisan elhúzódó vajudasom volt de biztos vagyok benne, hogy közrejátszott ez a félelem. A szuloszoban is emlékszem, hogy mennyire rettegtem, mert megláttam egy beaztatott ollót. Nem tudom, hogy azzal csináljak e de folyamatosan ellenőriztem, hogy a helyén van e még. Végül császár lett.