Megvárnátok a két évet a helyemben?
Most fogok dolgozni óvónőként januártól. Úgy terveztem meg lesz az egy év és szeretnék akkor terhes lenni. Sajnos terhesen már nem szeretnék dolgozni.
Azonban mivel most kezdek dolgozni határozottra vesznek fel és azt mondták 2 év után a minősítő vizsga után tesznek át engem határozatlanra.
Ha egy év után elmegyek szülni és visszamennék dolgozni akkor megint újra kezdődne a 2 év gyakornoki idő sajnos.
Szeretnénk 3 gyermeket, terveink szerint igazából egymásután megszakítások nélkül, persze ez még változhat.
Azonban mi már nagyon szeretnénk kisbabát, 26 leszek mire megszületik az első gyerekünk, ha megvárom azt a 2 évet, ami azért zavar engem, mert én őszintén mindig 24 évesen gondoltam az elsőt, ami persze így sose lesz és én szeretnék fiatal anyuka lenni.
Elég dacos és makacs vagyok ilyen téren, mert engem az sem érdekelne, ha újra kell kezdeni a gyakornoki időt azt a 2 évet, fontosabb nekem, hogy gyermekem szülessen, úgymond minél hamarabb.
Hát hasonló gondolkodású személyt nem ismerek és bízom benne sokan elolvassák és mondanak valamit.
Arra is gondoltam, hogy 1 évet dolgozom, h legyen tapasztalatom, aztán terhes leszek és ugye elmegyek betegre vagy mire, amire ilyenkor szoktak. Aztán keresek valami olyan munkát, amit akát 8 hónapos koromig csinálhatok. Pl. Valami nyugisabb! eladói munkát vagy call centert esetleg.
Anyukám eladó, őt 3 hónap után határozatlanra tették, így szerintem lenne lehetőségem határozatlan viszonyra + pénzt is keresnék még akkor vele, ugyanannsit mint az óvónőivel.
Úgyhogy ez az egy ötletem van.
Köszi, ha válaszoltok nekem. :)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!