Megvárnátok a két évet a helyemben?
Most fogok dolgozni óvónőként januártól. Úgy terveztem meg lesz az egy év és szeretnék akkor terhes lenni. Sajnos terhesen már nem szeretnék dolgozni.
Azonban mivel most kezdek dolgozni határozottra vesznek fel és azt mondták 2 év után a minősítő vizsga után tesznek át engem határozatlanra.
Ha egy év után elmegyek szülni és visszamennék dolgozni akkor megint újra kezdődne a 2 év gyakornoki idő sajnos.
Szeretnénk 3 gyermeket, terveink szerint igazából egymásután megszakítások nélkül, persze ez még változhat.
Azonban mi már nagyon szeretnénk kisbabát, 26 leszek mire megszületik az első gyerekünk, ha megvárom azt a 2 évet, ami azért zavar engem, mert én őszintén mindig 24 évesen gondoltam az elsőt, ami persze így sose lesz és én szeretnék fiatal anyuka lenni.
Elég dacos és makacs vagyok ilyen téren, mert engem az sem érdekelne, ha újra kell kezdeni a gyakornoki időt azt a 2 évet, fontosabb nekem, hogy gyermekem szülessen, úgymond minél hamarabb.
Hát hasonló gondolkodású személyt nem ismerek és bízom benne sokan elolvassák és mondanak valamit.
Arra is gondoltam, hogy 1 évet dolgozom, h legyen tapasztalatom, aztán terhes leszek és ugye elmegyek betegre vagy mire, amire ilyenkor szoktak. Aztán keresek valami olyan munkát, amit akát 8 hónapos koromig csinálhatok. Pl. Valami nyugisabb! eladói munkát vagy call centert esetleg.
Anyukám eladó, őt 3 hónap után határozatlanra tették, így szerintem lenne lehetőségem határozatlan viszonyra + pénzt is keresnék még akkor vele, ugyanannsit mint az óvónőivel.
Úgyhogy ez az egy ötletem van.
Köszi, ha válaszoltok nekem. :)
Megvárnám a 2 évet. Miért szívatnám magam azzal, hogy 1; határozott idejű szerződésre vállajak gyermeket, ami mellett amint lejár gyed alatt kirúghatnak. Miért kezdeném újra a gyakornoki munkát szarabb fizetésért? Ebben mi a logika?
2; mint eladó írom, ha édesanyád is az, nem is értem, hogyan írhatsz ilyent,hogy "nyugis munka" Nem, nem az.
3; Személy szerint én utálom és hatalmas botorságnak tartok mikor valaki ennyire előre kicentizi az életét mert annyi,de annyi dolog jöhet közbe..
Ne halgass azokra, akik szerint túl fiatal vagy. Ezt a 35+osak mondják, akik addigra jutottak el, hogy gyereket akarnak.
Te tökéletes időben vsn, fiatal vagy, de nem túl fiatal.
Tökéletes a hátteretek is.
A gyerek fontosabb, mint a gyakorlati idő.
Az idő telik.. Igy lehet szépen 40-es anyukának lenni.. Mert most munka miatt nem.. Most ezért.. Azért..
Köszi mindenki válaszát. Attól én is félek mi van, ha majd nem esek teherbe, mivel egy év múlva már lehetne. Sokan úgy dolgoznak, hogy letelik az egyév és megy is utána egyből gyesre, de sajnos tőlem 2 évet kérnek.
Mi nagyon-nagyon szeretnénk már, de majd akkor az idő eldönti.
Persze nem hipermarketes eladóként gondoltam elhelyezkedni, hanem esetleg ruhaboltba vagy cipőboltba, ahol kisebb a forgalom meg nincsenek zsugor vizek, stb.
Szerintem ha ennyire vágysz gyerekre akkor vallalj gyereket! A gyakornoki éveket meg bármikor megcsinalhatod, viszont a gyerekeiddel töltött idő az a legfontosabb!! <3 és lehet hogy sajnos nem jön össze egyből, mennyivel rosszabb lenne ezzel két év várakozás után szembesulni!!!
Szóval ha nincs más befolyásoló tényező, hallgass a szívedre! Ez csak munka...
...Most őszintén, óvónő leszel ez nem orvosi pálya ahol évtizedekig megy a tanulás meg a karrier pozicionalas.
Ui: nagyon bánom h ennyit kellett várnom a gyerekekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!