Félidős terhes vagyok és eluralkodott rajtam a depresszió. Másnál is volt ilyen?

Sajnálom :( Jót tenne egy jó nagy, őszinte beszélgetés, ha hajlandó rá egyáltalán...

Te nem vagy haszontalan, ne is gondolj erre. Otthon sem kell unatkozni, tudsz egy csomó mindent csinálni. Az internettel végtelen lehetőséid vannak.

Ha úgy érzed lelki segítség kellene, szeretettel ajánlom a delutan.hu lelkisegély alapítványt, emailben (rövid időn belül, részletes választ adnak) vagy chaten is tudsz velük beszélgetni bizonyos napokon 18-21h között. Nagyon aranyosak, és tényleg akarnak segíteni.

Akkor viszont nem jó a kérdés és a kategória sem. Ez egy párkapcsolati probléma. Próbáltad vele megbeszélni? Mit mondott?

Amúgy sok férfi csak a státusz miatt akar gyereket. Nem magát a gyereket akarja, csak azt, hogy elmondhassa, hogy ő családapa, neki ilyenje is van. Otthon viszont már érdektelen, mert a valóságos gyerek amúgy abszolút nem érdekli, sőt, irritálja. Ezrével vannak itt az ilyen kérdések, ugyanilyen kétségbeesett nőktől. Ha a te férjed is ilyen, akkor elárulom, hogy nem lesz jobb sajnos. Vannak férfiak, akik összekapják magukat, de a többségnek a gyerek meg a feleség hosszú távon csak dicsekvésre kell.

Én két irányban indulnék el. Az egyik az (és ezért nem leszek népszerű), hogy nézz egy picit magadba. Én 13 hetes terhes vagyok és ugyanez volt nálunk is hetek óta a helyzet. Egyszer kiborultam és számonkértem a férjem. A hormonok miatt valószínű nagyítottam is a problémát, de ő is elmondta, hogy "egész nap" itthon vagyok, rosszul vagyok, a kanapén fetrengek, semmire nem vagyok képes és ő ezt nem akarja nekem felhánytorgatni, mert megérti, de hazajön egy hosszú nap után és utána még szurkálódom, piszkálom, elmegy bevásárolni, elmosogat, főz, mindent megcsinál helyettem, stb. és az a hála, hogy csak morgok állandóan. Megérti, hogy sz*r nekem az állandó rosszullét miatt, de neki is sz*r az állandó negatív kisugárzásom miatt. Már kedve sincs hazajönni, amióta terhes vagyok. Ez így durván hangzik és nyilván nem is esett jól, de tartottam némi önvizsgálatot és rájöttem, hogy teljesen igaza van. Tényleg szinte mindent átvállalt tőlem és én tényleg mindig csak morogtam vele ennek ellenére. Szóval az őszinte beszélgetésünk egy kicsit helyére billentette a dolgokat. Ő megértette, hogy nem direkt csinálom, én megértettem, hogy mi a baja. Elkezdtünk tudatosan több időt is együtt tölteni hasznosan, többet beszélgetni, stb.

És végül, mivel én is eléggé megzuhantam (szintén hormonokra fogom), ha nem tudsz ebből kijönni, akkor javaslom, hogy fordulj pszichológushoz, aki tud érdemben segíteni. Főleg olyat lenne érdemes keresni aki foglalkozik szülés körüli/utáni depresszióval.

Egy biztos! Ne hagyd, hogy ez uralja a kapcsolatotokat, mert csak egyre mélyebbre fogtok kerülni és ha megérkezik a baba, még nehezebb lesz orvosolni a helyzetet.