Korona kérdés. Jogos, vagy engedjem el?
Az első trimeszter végén járok, hétvégére elutazom. A férjem pasis bulit csinál (3 fővel), ami ellen nincs kifogásom, de ma kiderült, hogy az egyikük felesége és gyereke is koronavírusos. Ő nem tudni, hogy az e, de ő is menne, a srácoknak nincs kifogása, a férjemnek sem volt. Szerinte úgyis mindketten dolgozni járunk, boltba járunk, el fogjuk kapni így vagy úgy (vagy már túl is vagyunk rajta).
Nekem ez várandósan nem annyira oké. Nem vagyok én vírusfélő és oltva is vagyok, de más ha maszkban egy pillanatra találkozom egy vírusossal és más ha valaki az otthonomba hozza egy fél napra.
Ha nem lennék terhes kevésbé zavarna, de így nagyon. A férjem bele sem gondolt, úgyhogy volt némi vitánk ebből.
Szerintetek én tolom túl, vagy ti sem szívesen engednétek be így valakit az otthonotokba (mégha éppen otthon sem lesztek)?
Kötelező karantén nincs hozzátartozók számára, sőt közös a házirovosunk, aki már tesztre sem igazán küld senkit, így a vírusosoknak sincs. Menj haza, feküdd ki, aztán húzzál vissza dolgozni a felfogása. Rengeteg a beteg a környezetemben, a munkahelyemen, mindenhol, én ezért állandóan maszkot hordok (pedig nem kötelező) és fokozottan odafigyelek, hogy ne nyúlkáljak pl. az arcomhoz, gyakran mossak kezet, stb.
Mi végig dolgoztuk mindketten az egész járványt oltás nélkül és azóta oltottan is. A férjem több száz emberrel kontaktolt napi szinten. Nem volt más opció és most sem érzem, hogy burokban kéne élnem, de legalább az otthonunk legyen egy kis burok nekünk/nekem. Ne fogdosson össze ott vírusos vagy hordozó ember kilincset, kapcsolót, széket, poharat, mindent... max, ha mi vagyunk azok.
Nyilván beszéltem a férjemmel, volt némi vita, de megértette, egyszerűen csak nem gondolt bele hisz eddig én sem toltam túl a parát. Csak egy egészen apró változás történt azóta... Terhes lettem. :)
Kötelező karantén nincs hozzátartozók számára
De, van. Kivétel van, de józan ész is...
Lehet venni bármelyik patikában gyorstesztet, max 7000 Ft, ehhez ragaszkodnék, hogy közvetlen a találkozó előtt csinálja meg. Ha negatív, akkor ok, ha pozitív, vagy nem hajlandó ezt megtenni, akkor biztos nem engedném be.
Egyébként december elején műtenek engem és rettegek, hogy elkapom-e ezt a szart, vagy mi lesz a műtéttel a növekvő esetszám miatt. A férjed fajtákat legszívesebben felrúgnám, bocsánat.
Köszi mindenkinek aki a férjemet szebbnél szebb jelzőkkel illeti, azért túlzásokba ne essünk.
Megértem, hogy ő nem fél, mint mondtam mi végig dolgoztuk a legnagyobb lezárásokat is, ő ráadásul építési területen, ahol a maszkot hírből sem ismerték az egysejtűek (már bocsánat). Mivel ő ilyen közegben mozgott és én is dolgozni jártam, eléggé kitettek voltunk, de sosem paráztunk rá különösebben, nem is tudunk róla, hogy elkaptuk volna.
Az egyetlen hibája szegényemnek az, hogy még nem állt át az agya arra (semmiben egyébként), hogy várandósan bizony más igények, gondolatok és elvárások is felmerülhetnek, mint a normál megszokott hétköznapokban, így nyilván hevesebben reagáltam, amikor ezt elmesélte, mert nem képes gondolkozni...
Én amúgysem szívesen engedek beteg embert, vagy annak közeli hozzátartozóját az otthonomba, sosem lehet tudni... jelen helyzetben meg végképp nem.
Elnagyszájúskodta a témát a haverjaival, de a vitánk után belátta, hogy tökéletesen igazam van. Nyilván az én és ezáltal a babánk egészsége a legfontosabb.
Egyébként a srác csinált azóta gyógyszertári tesztet, az negatív, de ez engem nem nyugtat meg. Hordozó attól még lehet, egy korona "gócból" ne telepedjen át hozzánk órákra.
Összejövetel lesz, de a pasas otthon marad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!