Hogy viselitek érzelmileg ezt a COVID helyzetet kismamák?
21 hetes kismama vagyok és a nőgyógyászom ajánlására, valamint saját véleményem szerint sem oltakozok. Én teljesen megértem azokat is, akik beoltatják magukat és sohasem ítélkeztem azok felett, akik a másik állásponton vannak.
Sajnos családon belül nincs egyetértés a szüleimmel és a testvéremmel, ők beoltották magukat és érzem, hogy ez feszültséget szül közöttünk. Megkértem őket, hogy ne aggódjanak értem, mert akkor én is jobban aggódom. Szüleim ezt meg is értették, nem beszélünk a jelenlegi vírushelyzetről.
Azonban a testvérem olyan videókat küld, ami a szlovák kórházak helyzetéről szól és úgy kezdődik a videó, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas percek következnek. Sokszor meg cikkeket küld. Mindig amikor ezeket látom tőle, egy fél nap kell mire érzelmileg egyensúlyba kerülök, pedig meg se nézem őket. Sokszor a könnyem is kijön. Ha idegenek beszélnek erről, az nem zavar, de a családomtól ez a dolog jobban megvisel.
Más is van ilyen helyzetben? Tudom, hogy a hormonok miatt most alapból érzékenyebb is vagyok.
Ugyan fiatal vagyok, meg nem nő,
De igaz amit leírsz, hogy ez egyéni döntés, és ellentétes esetben én sem oltatnám magam.
Viszont ha te fertőződsz, -ha észrevétlen lefolyású is- a magaz is fertőződHET.
De hallottam már olyan esetet, vagyis olvastam, hogy fertőzött kismama antitestekkel rendelkező gyereket szült.
Kitartást!
Az egész terhességem alatt covid volt. Tavaly júliusban lett pozitív a teszt, múlt hónap elején szültem. Nekem így a terhesség alatti oltás nem játszott, szó sem volt még róla.
Megviselni nem visel meg abszolút. Több ismerősöm átesett a covidon, mindenki szinte tünetmentesen átvészelte. Közeli ismerősöktől hallottam viszont sajnos sok rossz hírt is olyan személyekről, akiket én nem ismerek, vagy csak messziről.
Attól, hogy megviselne vagy “bedepiznék”, még nem lenne jobb a helyzet.
Sajnos változtatni nem tudunk rajta, most ebből kell kihozni a legjobbat.
Nagyon jól. Nyílván aggódok, aggódtam a szeretteimért pl. nagyszüleim, de mivel beoltatták magukat így sokkal nyugodtabb vagyok (elég ferőzött területen élek, így nem látogattam őket, mert féltem, hogy miattam edik bajuk)
Nálunk vannak kismamák is lélegeztetőn és volt ferőzött kisbaba is. Ilyenkor mindig belegondolok, hogy milyen borzalmas lehet így a gyerekvállalás, ha pl. lélegeztetőgépre kerülsz, és ott már nagyon rosszak az esélyei a kismamáknak. De ezen túl tudok lépni, nem stresszelem magam. Én meghoztam a magam döntését és ezzel megtettem amit lehet.
Őszintén? A kezdetektől fogva nagy ívbe teszek az egész covid mizériára.Majd lefut végre..
Mivel nagyon körülményes kórházban szülni a szülészem házhoz fog jönni és itthon szülöm meg a babát (persze,ha addig nem lesz semmi komplikáció mert akkor nyílván irány a kórház minden további nélkül).
Nem katasztrófa,az egyik barátnőm ajánlotta aki szintén otthon szült 3 éve.Medence,kellemes víz,apa és a szülés.Bőven elegendő hogy nyugodt körülmények közt a világra jöhessen,és így eleve itthon tölti az élete első pár napját is nem egy kórteremben 50 másik baba mellett.(persze ez kórház függő is,valahol azthiszem oda is adják és már kórházon belül is csak anyáé a terep)
4-es a példája, hogy van élet az agy halál után.....
Novemberben született a fiam, én (apa) kereskedelemben dolgozom, nyitva voltunk végig. Se a gyereknek, sem anyának semmi baja nem volt, úgy hogy én novemberben lerottyantam 3 hétig.
Én és a családom értelmes tagjai nem fogjuk beoltani magunkat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!