Normális, hogy 16 hetesen még mindig, minden kijön belőlem?





Keveset egyél és napjában többször. Ne lakj jól. Lassan egyél és táplálót.
Kisfiút vársz?:)

























Kislányom lesz, egyszer sem hánytam, 14.hétig émelyegtem, de a hányás elkerült szerencsére. Sajnos terhesség alatt minden normális, az is, ha nincs tünet, az is, ha végig kísér a hányás. Kitartást kérdező!
27 hkm





Én csak az első három hónapban hánytam a Kislányommal.
Viszont később is lesznek "kellemes" élményeid.
Gyomorégés, pl.
Amikor fölnyomja a gyomrodat, akkor jön az enyhe reflux.
Jellemző időnként a székrekedés, arra Tamarin lekvárt ettem, módjával,
mert nagy szaladgálást okozhat, ha mértéket veszít az ember.
Mikor fészkelődött, előfordult, hogy úgy hólyagon rúgott a nyuszikám, hogy bepisiltem. :)





Én már napok óta pár órát alszok, mert nyom valami ideget a baba és szét akar szakadni a lábam éjszakánként, plusz a fél éjszakát átbulizza. A reflux már egy hónapja elért, marja a torkom a sok sav, most kaptam rá ludeat, attól jobb lett. A derekam reggelre majd leszakad, 21 hetesen be is csípődött, menni nem bírtam. Két hete elkezdtem vizesedni, arra sószegény, fehérjedús étrendet kell tartanom. Még csak 27 hetes vagyok, messze még a vége, úgy látszik mindig van valami kellemetlenség, de a végeredményt kell nézni. 😅
7-es voltam
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!