Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség » Szerintetek jogos amit érzek,...

Szerintetek jogos amit érzek, vagy túl önző vagyok?

Figyelt kérdés

23 hetes terhes vagyok. Anyós-após problémám van. A lényeg hogy ők egy másik közeli településen élnek, vettek 4 éve egy új házat, teljesen hitelre. Ebbe a párom is beleadott 700ezer ft-ot, mivel az ő nevén van, a szülők csak haszonélvezők. A kedvező hitel mára odáig jutott hogy anyukája 110eze ftos fizetése nem futja,apukája sajnos egy évben fixen csak ősztől tavaszig dolgozik idény munkája miatt. Elég nagy ház, szóval a rezsije se gyenge, pláne hogy abból nem is engednek, hogy ők bizony jószágot is tartanak, mert az milyen gazdaságos(sajnos párommal átszámoltunk, hogy nem az) A párommal fél éve költöztünk össze, addig amíg otthon lakott folyamatosan kérték tőle a "kölcsönt", ami közel 300ezer forintra rugott mára, de ezt soha nem fogják megadni el is felejtették.(ezért is csak 3 év után tudtunk összeköltözni, mert egyszerűen nem tudott félrerakni) Most azt mondom, oké, hogy adott nekik,otthon lakott, fogjuk fel rezsipénznek, bár mindig adott nekik egy alapösszeget a "kölcsönön" felül. Mióta elköltözött, tegnap tudtam meg hogy még mindig kéregetnek hol 5 ezret, hol 8 ezret stb.(fél éve) És az is tegnap derült ki hogy megint emelkedett a törlesztő, és már előre rettegek hogy ha eljön a tél, és apuja már nem melózik akkor megint ránk járnak majd.(apuja eltudna menni fixen máshova melózni állandóra, de ő nem bírja a bezártságot meg a kötöttséget egy gyárban...) Nem akarok bunkó lenni, de annyira ideges vagyok...Decemberben szülök, lakáshietlünk van nekünk is 2 hónapja, a gyerekszobában még szőnyeg sincs, én már táppénzen vagyok, a párom maszeknál van, hol fizet hol nem, és akkor még mi segítsünk majd nekik is egy kisbabával??Mert 100% hogy ez lesz, minden télen a párom segít nekik, eddig meg is értetttem, de innentől szerintem már nekik kell megoldani, felnőtt emberek....Dolgoznak ők mint az állatok tényleg, mert miden plusz munkát elvállalnak, nem is akarom én őket bántani, de ez még se lehet már a mi problémánk innentől.A párom kijelentette,hogy ő igenis ad majd nekik pénzt, de akkor velünk mi lesz??mi se vagyunk gazdagok,hitelünk van,kisbabánk lesz, plusz akármi történhet a mai világban, igenis lenni kell megtakarított pénzünknek!!!!!

Vagy igazságtalan vagyok?


2010. aug. 8. 07:15
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
81%
Remélhetőleg, ha meglesz a baba és rájön a párod, hogy mi mennyibe kerül és mennyire nem telik rá akkor rájön talán, hogy a baba és Te vagytok elsők, Ti vagytok most már a családja és megváltozik a gondolkodása.
2010. aug. 8. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
70%

Mindkettőtöknek van igaza,és mégsincs.

Az apósodék vettek a párodnak egy házat,amibe ő kb.1 millát adott csak. Ha a szülők nem tudják fizetni a hitelt,akkor elvész a ház is.

Ti vettetek egy másik lakást,szintén hitelre. (Miért nem laktok a nagy házban? Igaz,ma nem divat kijönni a szülőkkel). Lesz egy kisbabátok is.

Ha nem veszel meg fölösleges dolgokat a babának,nem a drága tápszerekkel eteted,hanem a régi módszer szerint,akkor akár 30-40.000.- Ft-ot is megspórolhatsz és a babád is egészségesebb lesz.

A háztartáson is sokat lehet spórolni. Nem a drága tisztitószereket venni,hanem pl. ecetet használni sok mindenhez. Takarékosan főzni stb. Sok tanácsot olvashatsz itt is a neten.

Abban igazad van,hogy most már ti vgytok az elsők,de azért a másik házat sem lenne szabad elkótyavetyélni. Az öregeket pedig nem tudjátok megváltoztatni. Gondolom a jószágokból ti is kaptok,és már az is előny.

Tudom,hogy ez nem nagy segítség,de azért gondoljátok-beszéljétek végig a dolgokat.

2010. aug. 8. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:
4 millióért vették a házat, a párom ebbe adott bele pénzt, tehát azért segített ez a pénz nekik:)ők egy kis faluban laknak, kb 20 km-re innen, mi itt a városban dolgozunk, tehát itt vettünk egy csöpp kis panelt, ott nem nagyon tudnánk lakni, mivel igaz hogy nagy házról van szó, de sajna csak 2 szobás, a többi része a nagy, rengeteg földel, melléképülettel. Van nekik egy kis házuk, amit még nem birtak eladni, szivem szerint mondanám, hogy adják el ezt, és menjenek vissza oda, 2őjünek pont elég lenne helyileg meg rezsiileg is, állatot ott is tarthatnának.nemtudom, nehéz ügy lesz...:(
2010. aug. 8. 07:50
 4/15 anonim ***** válasza:
64%

Párod egy rendes ember lehet, ha így segíti szüleit! Nehéz manapság megélni, ha ti lennétek gondban biztos segítenének tektek a öregek! A ház úgy is a tiétek lesz, gondold azt, magadnak fekteted be a pénzed:)

Ezt a válsáhit senki sem látta előre, ezért nem szabad őket bántanu hogy megemelkedett a törlesztőrészlet! Annak idelyén akkora volt a havi részlet hogy tudták fizetni és még maradt is, de most már nem bírják!

Gondolj bele fordítva, neked hogy esne ga megszorulnál és nem adna anyósod? Neked milyen lenne ha 25 év múlva a gyereked az modaná

ha kérnél tőle hogy anya nem adok, hol ott te ne velted fel, etetted itattad, adtam neki a zsebpént iskoláztattad, stb. és ha megszorulnál nem adna a gyereked mi lenne?

Ezért család, hogy segítik egymást a családtagok!

2010. aug. 8. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
igen, ezek mind igazak, de már annyi pénzt belefeccelt, hogy ha azt félrerakja, nekünk is kevesebb hitel kellett volna, és hidd el nekünk se egyszerű a helyzetünk. pláne az én szüleim is mérgesek az anyósékra, mert ők adtak pénzta lakásunkba alaptőkét, plusz az ő nevükre vettünk fel hitelt, mert csak így tudtuk megoldani, plusz adtak kölcsönbe csak úgy 300ezer ft-ot hogy vegyünk hűtőt mosógépet meg mindent ami alapból kell, és azt mondták ráér megadni amikor tudjuk. És az bosszant igazán, hogy mikor a párom féfléig nálunk lakott az én szüleim egy fillér rezsit meg semmit nem kértek tőlünk fél évig, addig ő a saját szület támogatta, holott már nem kellett ott ennie, itt mostam rá, itt ment a fűtés a víz rá...el se merem mondani a szüleimnek, mert nekik is rosszul esne, mert végülis olyan mintha ők is az anyóséknak adnák majd lassan a pénzt. ÉS az én szüleim se gazdagok elhiheted...
2010. aug. 8. 08:11
 6/15 anonim ***** válasza:
75%
először legyen meg a baba és ha nem szenvedtek hiányt semmiben akkor egy kis összeget adhat. Ha nagyon spórolnod kell akkor mejd beszélj vele. Most felesleges mert ugysem látja csak ha megszületett a pici.
2010. aug. 8. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
64%

Teljesen igazad van, nem vagy önző.

Igen, segíteni kell őket, öregek, satöbbi, de például a minimum, amit megtehetnek magukért, hogy rendesen dolgoznak, nem nyavalyognak a kötöttségek miatt, ha úgy nem bírják, az más, de pl én nagyszüleim is nyugdíjas létükre dolgoznak, mert ragaszkodnak a házukhoz, ami nem kicsi, sok a rezsije, ilyenek, ja, és a gyerekeik nevén van a ház, mégsem jut eszükbe sem kérni tőlük, hanem dolgoznak, és kész.

Pedig ugye már sehol sincs kisbaba...

Egy baba mellett muszáj a tartalék, mindig történhet valami, nem kell negatívoskodni, tudom, de felkészültnek lenni nem árt.

Kapásból a köldökzsinórvér, netán szövet levétele több százezer, és szerintem ma ezt ha csak mód van rá, le kell vetetni, már ma is szerveket tudnak csinálni belőle, és amilyen ütemben fejlődik az orvostudomány, 10-20 év múlva mindenre jó lesz...

Ezt az öregek is felfoghatnák, hogy egy magáról gondoskodni nem tudó babának igenis kell az ellátás, satöbbi, míg ott a férfi igenis dolgozhatna rendesen.

Nagyon szép és helyes, hogy eddig támogatta a szüleit a férjed, tegye ezután is, amikor épp úgy álltok, de az első a baba, és az, hogy ő teljes biztonságban érkezzen és éljen.

Ennek persze nem kell azt jelentenie, hogy pazarolni kell a pénzt, vagy túl drága cuccokat venni, de ne már, hogy ne vehessetek meg egy normális pelust, tisztítószert, ruhácskát satöbbi, mert az öregek makacsok.

Vagy menjenek tényleg a régi, kisebb házba, próbálják meg felmérni, mire képesek, vagy oldják meg, de nem támaszkodhatnak csak rátok ebben a helyzetben.

A párod igenis álljon ki magatokért, ne forduljon a szülei ellen, de tegyen rendet. Az én szüleim sem állnak olyan jól, van nekik is kb duplájára nőtt törlesztőjű hitelük, de nemhogy nem fogadnak el pénzt, még ők adnak, vagy vesznek nekünk ezt-azt, pedig sosem kérem, sőt...

2010. aug. 8. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
60%
Szia! Hát én egyet értek veled, a párodnak a ti családotokra kell gondolni, titeket kell eltartson nem az anyjáékat. Ők felnőtt emberek, oldják meg a gondjukat, a ti pici babátok rátok van szorulva, ő nem tudja megoldani a problémáját. Nem is értem az ilyet.
2010. aug. 8. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 A kérdező kommentje:
köszönöm, már csak az is jól esett hogy kiirhattam magamból, de örülök, hogy akkor nem csak én gondolkodom így:)
2010. aug. 8. 16:27
 10/15 anonim ***** válasza:

csak h meéljek. én fiatal vagyok nagyon. párom 20. itt is jön a baba, és ö még mindig haza adja a fizuját.. A NAGYON NAGY RÉSZÉT és ezmeitt nem tudunk összeköltözni.. és h szte a nincsbe jön a baba. (nem csuszott be ) ö keres havi 150 et, nekem van ingatlanom eladom 2 milláért.

igy alaptőke lesz de ha a fizuját hazaadogatja.. és ha megmerem szolni akkor én el akarom a szüleitől szeparálni...

2010. aug. 8. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!