Aki nem tehernek éli meg a terhességet? Miben mások?
Elgondolkodtam ezen. Most több ismerősömnek lett babája. A többség olyan, hogy amikor a terhességéről beszél akkor sok jó dolgot alapvetően nem mond. Nem érzi magát csinosnak, állandóan fáradt és sorolhatnánk az érzelmi hullámvasúttól kezdve egészen a vizesedésig mindent.
Egyik ismerősöm nem ilyen azonban, pedig ha valakinek terhes volt a terhessége akkor az ő. Sokat találkoztunk, de SOHA nem hallottam panaszkodni. Pedig végig hányt, olyan migrénes fejfájásai voltak hogy nem látott (extra durván hányt akkor). Korházba került többször is a terhessége alatt. A vége felé ha nem tudott éjjel aludni, és kérdeztem hogy fáradt-e akkor mondta hogy igen, de jól van ez átmeneti állapot, most ennek van itt az ideje, stb... Mindig azt mondta ezekre a kellemetlen néha kicsi néha nagy dolgokra, hogy ez 1000x is megéri a babáért. 53 kilóval esett teherbe, alacsony is és egy több mint 4 kilós gyereket szült természetes úton akivel 30 órát vajúdott. De ő a szülésről sem nyilatkozott úgy mint mások.
Miért van ez? Egyesek miért élik meg annyira rossznak, másnak meg miért "áldott" állapot? Mert ennek a nőnek az volt, látszott rajta.
Nem hinném, hogy fizikálisan rosszabb annak, aki panaszkodik. Szerintetek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!