Nem érzem, hogy szeretném a gyerekem. Normális ez, ugye fog változni?

Fog változni. Ne stresszelj ezen és ne hibáztasd magad.

Én is elhittem a rózsaszín habosbabos sztorit, hogy amint meglátod az UHn, azonnal imádod és kötődsz hozzá. Van, akinél így megy, lehet. Nálam kur.v.ára nem így volt. Még a szülőszobán se. Meg kellett ismernünk egymást a babával, és pár hét után már szerettem. Azóta meg már elválaszthatatlanok vagyunk.

Egyreszt a szulestol ne felj, ezen tul kell esni, csak engedd bele magad, sokkal gordulekenyebben mennek a dolgok ha belul nem tiltakozol ellene.

Masreszt vhol akar termeszetes is lehet h ilyen elozmeny utan nem erzel (meg) kotodest.

Nekem a csaszar es az rontotta el h 24orara elvettek rogton, igy amikor erte mentem, meg sem ismertem, h melyik baba az enyem, iszonyatos buntudatot ereztem h egy igazi anya rogton megismerne a babajat (holott szules utan egy puszira lathattam, tehat nagyon nem szokhattam a latvanyahoz), nekem az segitett h 1agyas szobaban 3 napig csak mi kettem voltunk, en csinaltam mindent, "osszeszoktunk".

Ne ostorozd magad, tagadni nem kell h baba van a hasadban de siman lehet h atkattansz amint meglatod v melledre teszed.

Tervezett gyerek a fiam. De voltam már vagy 25 hetes terhes mikor elkezdtem valamit érezni iránta.

Én 34 hetesen szültem, hetekig volt PIC-en, ez annyira mehatározó volt, hogy hónapokba telt mire elkezdtem kötődni hozzá. Addig csak elláttam, de ha valaki azt mondta volna hogy elviszi.. Hát még talán őrültem is volna neki.

Aztán lassan, nagyon lassan ahogy én kezdtem kiheverni a koraszülés okozta traumát, ő pedig egyre kommunikatívabb lett, úgy szerettem meg egyre jobban. 1 éves múlt már, imádom, de meg kell mondjam hogy szerintem a külön töltött hetek hagytak törést a kapcsolatunkban. Úgy érzem jobban kéne szeretnem, pedig nagyon szeretem. De mégis azt erzem, hogy ez még mindig kevés, amit nyújtok....