Tapasztaltatok barhol, barkitol negativ hozzaallast?
A munkáltatom ki akart rúgni.
Tömegközlekedésen nem ért semmi, mert pont késő ősz és tél volt, amikor kezdett nőni hasam, de kabátban nem látszott semmi.
Engem idősebb emberek szóltak meg, hogy milyen fiatalon szülök. Egy bácsi szó szerint leszídott, hogy az iskolapadban volna a helyem és a tanuláson jarhatott volna az eszem nem a fiúkon. 27 évesen szültem, de gondolom egyértelmű, hogy nem annyinak nézek ki. 😀
Azóta ovis a gyerekem és ott is méregetni szoktak és akivel jóba lettem szülő mesélte, hogy azt hitte max. 20 éves vagyok és megdöbbent, hogy idősebb vagyok tőle 2 évvel.
Rólam még nem tudják, hogy terhes vagyok, ezért elég sokan megengedik előttem a CSOK és a babaváró hitel kapcsán a negatív véleményeket (a CSOK-ot egyelőre mi nem is vesszük fel, de a babavárót igen, hatalmas segítség), illetve amikor csak beszélünk arról, hogy terveim szerint nagy családot szeretnék, akkor néha-néha beszúrnak egy megjegyzést ezekre a támogatásokra vonatkozóan. Őszintén, azt hittem, nem fog bántani, lehet, hogy most is csak a hormonok miatt, de azért igenis rosszul esik, hogy ennyire az az általános nézet, hogy aki gyereket vállal (főleg, ha többet tervez), az bizonyára a pénzért teszi.
A másik pedig, hogy a csapat, ahol dolgozom, csupa nőkből áll, de rajtam kívül senkinek sincs vágya gyerekre (én vagyok a legfiatalabb, a többiek mind 30-37 év közöttiek), és ezt nagyon szeretik hangoztatni- milyen undorító, mennyire sok macera van velük, nem értik, akinek ez jó, satöbbi. Amúgy jó fejek, nem azért, csak így kicsit furcsa lesz majd együtt dolgozni velük, idővel már nagy pocakkal, és biztos vagyok benne, hogy ha nekem nem is, de a hátam mögött tuti beszólogatnak majd a kiesett munkaidő miatt (akár mert napközben járok orvoshoz, akár mert majd ugye elmegyek jó időre).
Ugye mivel még nagyon az elején vagyok, ezért nem tapasztaltam tényleges beszólogatást, tömegközlekedési eszközön, bárhol, de nincsenek illúzióim.
Semmi negatív hatás nem ért a két terhességem során.
Mindenki kedves volt hozzám, átadták a helyet a BKK-n, még a SPAR-ban a sorban is többször előre engedtek.
CSOK-ot két meglevő gyerekre vettük fel, erre sem mondott soha senki semmi rosszat, még a biztosítóban is kedvesen érdeklődött a hölgy, hogy milyen lakást sikerült venni és de jó, velünk örült.
Őszintén szólva biztos, hogy szerencsém is volt, de a hozzáállás sem mindegy. Én alapvetően pozitív ember vagyok, sokszor sikerül mosolyt csalnom mások arcára, könnyen megtalálom a hangot mindenkivel.
Én a babaváró hitelre és az érdekházasságokra kaptam burkolt beszólást a főnökömtől. Na azt nem tudtam hova tenni, arra jutottam, hogy talán féltékeny:D
Cukorterheléses vérvizsgálaton a hatméteres sor elején egy bácsi tett megjegyzést, hogy persze, ő végülis nyilván ráér.. Mondtam neki, hogy akkor rendben, mert várnak a munkahelyemen, magát is?
Nagyon nem bírom a beszólásokat.
Bár ez nem a terhességhez kapcsolódik, de egy előadáson ültem, amikor valahol a közelben esküvő volt, az előadó kinézett az ablakon és azt mondta : "na, a pénz hívó szava."
Szerintem ez annyira primitív hozzáállás és sokat elárul arról, aki mondja.
Néha azt érzem, hogy szégyellni kellene a terhességet, csak mert mások azt hiszik, hogy érdekből kellett (mintha gyerek nélkül nem verhetném magam adósságba 400 évre :D).
Eddig nem, de jon a 2. Baba. Babavárót szeretnénk, de a bankban megmosolygtak. Elégge mérges lettem, nem is oda megyünk, hanem másik bankhoz. Szerintem senkinek semmi köze ki mikor, miért és mennyi babát szeretne. Vagy éppen nem szeretne. Csak mivel eléggé felkapott a csók és a babaváró is, így szeretik rahúzni, biztos azért. Ezt általában a nagyon okosnak gondolom magam, majd jól megmondom emberek csinálják, akikre szintén csak ugyan azt tudom mondani, birkák, mert beallnak egy szemléletmód a, utána se néznek a dolgoknak, hogy egy saját véleményt alkossanak.
En a gyermekemet szerettél nevelem, meg tanítom gondolkodni, mindenekelőtt, hogy olyan felnőtt legyen, aki tisztában van a világ dolgaival.
Jézus, azt hittem csak én kapok megjegyzéseket 🙄
Én amíg nem lettem terhes, azt hittem minden szép és jó lesz, tudjátok ahogy a filmekben vannak 😀 az első babám sajnos elment a 7. héten, és ott a kórházban ért az első sokk hatás, avagy felébredés: a doki azt mondta, nem is baj hogy elment a baba, a korom miatt arra következtet hogy diszkóbaleset volt, és ezt szépen el is mondta nekem, ahogy azt is hogyan védekezzünk a továbbiakban. Aztán ugye rávilágítottam hogy 24 éves vagyok és 2 éve próbálkozunk, mivel pcosem van, nehezen jött össze... Soha többet nem mentem abba a kórházba.
A második terhességem úgy alakult, hogy éppen előléptettek, így projekt és irodavezető lettem. "Időben", meg javában a 12. Hét előtt szóltam a főnökömnek hogy kezdjen el keresni helyettest, és ez a 9. Hónap végéig nem történt meg, mert bírom én, meg nehéz találni olyat aki ehhez ért. Gyakorlatilag onnan mentem szülni, de még előtte csináljak meg eztazt nem hagyhatom félbe. Ezt halál komolyan. Nem engedett el orvosi vizsgálatokra, a napi 8 óra helyett kötelező túlóra volt, így 12 órát vagy többet is bent voltam hétfőtől szombatig. Persze ellenkezhettem volna, de oda szándékoztam vissza enni, mert a fizetés viszont nagyon jó, tulajdonképpen annyi, hogy másnak nem kellene dolgoznia a háztartásban..
Birtam, de nagyon stresszes volt, és olyan körülmények között kellett lennem, pl nyáron nem volt legkondi se semmi, 40-42 fok volt az irodában, nagyon sokszor keményedtem és vizesedtem..
Ezen kívül, olyan feladatokat kaptam, ami sok pénzzel kapcsolatos, nagy felelősség, odafigyelest igényel, ami terhesen annyira nekem nem ment pl.
Tömegközlekedve jártam, de csak a terhesség elején, ugye amikor nem látszik a pocak senki nem adja át a helyét, nekem meg csak akkor kellett volna, nagyon sokáig hányingerem volt, majd a vérnyomás ingadozás miatt minden reggel ahogy kiszálltam a metrobol elájultam, aztán vagy összeszedett valaki, vagy nem..
Helyet sose adott át senki, ha rosszul voltam akkor sem, ha nagy pocakkal voltam akkor se. Bár ez annyira nem zavart.
Ahogy elmúltak a rosszullétek, kocsival jártam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!