Megtartsam vagy elvetessem?

Nem kell kérdezni, ennyi.

De ez csak arra volt most jó, hogy TE fröcsöghess és leszólhasd az összes "abortuszmániást".

Hiába jöttél provokálni, Kérdező, te sem vagy különb az abortuszmániásoknál, nem vagy erkölcsi fölényben. Válsághelyzetet szimulálsz, hogy a kommentelőkbe rúghass, és oszthasd az erkölcsi prédikációt alap nélkül. Ezt hívják gerinctelenségnek.

Szépeket tanítasz a majdani gyerekednek. Talán jobb lenne, elmenne magától, ilyen anya ne szüljön.

A felesleges provokációban igaza van az előzőnek. Értelmetlen feltenni egy kérdést ami csak fokozza az indulatokat de úgysem érdekelnek a válaszok. De vetélést kívánni valakinek... Nem is találok rá szavakat.

Remélem utolsó, sosem kell megtapasztalnod annak ellenére, hogy a kommented alapján megvan rólad a véleményem. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám, hát még egy bajba jutott bizonytalan kismamának.

Tényleg terhes volt, elvetette.

Anyagi részről annyit, hogy különösebb nehézségek nélkül megoldható lett volna. Karierre is igaz ez.

Kapcsolat: tényleg mindenben mellette álltam. Megismerkedésünk után nem sokkal kiderült, hogy a nagyapja haldoklik, el is hunyt. Lelkiismeretesen mellette volt. Utána költöztem hozzá egy másik városba. Azért én, hogy épp elég volt neki a stressz ne fejeljük meg azzal, hogy ő költözik másik városba. Ettől függetlenül nem volt biztos melyik városban fogunk élni, a terhességtől függetlenül ezt úgy beszéltük meg, hogym iután kiderül melyik városban fog továbbbtanulni, akkor döntünk. Részben ez a magyarázat arra miért nem volt az ő városában fix munkahelyem, részben pedig az, hogy nekem nincs szükségem fix munkahelyre. Nyilván mikor kiderült, hogy terhes nem volt kérdés, hogy kell fix bevétel is. Lett is ott munkám, de már nem volt aktuális.

A lényeg, hogy a gyereket akarta, fél éven át hallgattam tőle, hogy szeretne(tehát nem tőlem jött az ötlet), igaz úgy volt, hogy 1-2 év múlva terveztük, de az nem volt kérdés, ha úgy alakul megtartjuk. Legalábbis én ezt gondoltam azok alapján amiket mondott, és ahogyan viselkedett.

Az együttélés során derült ki, hogy vannak elég komoly gondok vele. Sokszor veszekedéseket provokált, minősíthetetlen stílusban beszélt, volt hogy véresre karmolt, letépte rólam a pólóm. Utóbbinál már ott volt az, hogy lehet, hogy terhes. Még nem is volt biztos, de már zsarolgatni próbált azzal, hogy ő majd eldöönti megtartja-e, láthatom -e egyáltalán és ha igen mikor és mennyit. Elég keményen visszaélt azzal is, hogy az ő lakásában éltünk.

Tehát VALÓJÁBAN soha nem akarta ezt a gyereket, felteszem arra keresett itt is megerősítést, hogy mért vetesse el. Ahogy közeledett az abortusz időpontja úgy lett egyre ellenségesebb, konkrétan kizárt mindenből, elhordott mindennek, gyűlöl, utál, nem engedte, hogy a kórházba bemenjek hozzáá, aztán a szememre hányta mért nem voltam ott, onnan írtam meg, hogy takarodjak a lakásából. Nem ennyire finoman fogalmazott. Valami olyasmit mondott, hogy minek legyek mellette ha úgy is szakítunk.

Legyen elég annyi, hogy bennem fel sem merült, hogy otthagyom. Amit elvártam volna tőle, hogy mivel elég egyértelműen kiderült, hogy valami nagyon komoly mentális betegségben szenved, hogy keressünk együtt segítséget.

letudta annyival, hogy mellettem rájött, hogy ő alkalmatlan párkapcsolatra, nem fog és nem akar változni, gyereket is valószínűleg soha nem fog akarni.

Most erre mit lehet mondani? Már azon kívül, hogy ebben az esetben akármilyen szörnyű is, az abortusz volt a legjobb megoldás.