Szerintetek elmondjam a barátomnak, hogy terhes lettem? Nem akarom tönkretenni az életét, a jövőjét
A barátom idén fog érettségizni. Tegnap megtudtam, hogy terhes vagyok, 6 hetes...
Viszont mi a hétvégén összevesztünk és mondtam, hogy szerintem jobb lenne, ha most egy kisebb szünetet tartanánk, én is a vizsgáimra koncentrálok, nem akarok veszekedni. Szóval vasárnap óta nem találkoztunk, csak telefonon keresztül beszélünk néha, de próbálunk minél kevesebbet és igyekszünk átgondolni a dolgainkat.
Egy nagyon magas pontszámú szakra megy és szeretne állami helyre bejutni (kifizetnék a szülei a tandíjat, de szeretné bizonyítani, hogy egyedül is képes bekerülni). Ő pedig olyan, ha valami baja van, teljesen befordul és nem foglalkozik semmivel. Se a családjával, se a barátaival és az iskolával sem. Nem akarom, hogy elszúrja emiatt az utolsó hónapjait a gimiben és utána esetleg engem hibáztasson...
De közben meg ott van az, hogy ehhez ketten kellettünk és eddig is megbeszéltem vele mindent, a legapróbb dolgokat is.
Akkor nem ebbe a témakörbe írtam volna, ha szeretném megtartani.
21 éves leszek májusban, még egyetemre járok. Ez nem az az időszak, mikor gyereket kellene vállalnom.
"és utána esetleg engem hibáztasson..."
Ugye tudod, hogy ketten kellettetek ahhoz, hogy terhes legyél? Nem igazán hibáztathat téged.
Èn mindenképp elmondanám neki, ez rá is tartozik, az ő gyermeke is.
Joga van tudni róla.
Azt a gyereket ketten hoztátok össze, egyértelmű ,hogy mondd el neki.
Azt is persze,hogy már döntöttél és abortuszra mész.
Én biztosan nem titkolnám a helyedben előle.
Nem egy egyéjszakás kalandban csúszott be, hanem egy kapcsolatban, ahol írod, hogy mindent megbeszéltetek eddig
Az ő gyereke is.
Azért se árt tudnia, mert valóban ketten kelletek hozzá. Jó ha ő is tudja, hogy hiba csúszott a gépezetbe, jó ha ő is tanul az esetből a jövőre nézve.
Olyan igen ritkán van, hogy pontosan használt fogamzásgátló eszköz mellett becsúszik. Abortusz után a legtöbb lány duplán odafigyel, hogy ne forduljon elő többször. A legtöbb pasi meg még 30 évesen is biztos benne, hogy "tud vigyázni". Aztán ki tudja, hány abortuszról nem tudnak.
Ha meg nem mondod el az lenne a baj.
Tisztább, ha elmondod es melletted kell lennie,mert akkor is melletted volt, vagyis veled, amikor csináltátok.. nem kell sajnálni őt.
Téged is megvisel , ha te kibirod o is.
Persze, hogy mondd el. Egy gyerekhez nem elég egy ember, gondolom ő is ott volt, mikor készült.
Mondjuk ebben a helyzetben megint csak azt nem értem, hogy ha ennyire alkalmatlan most a gyereknevelés, akkor miért nem lehet normálisan védekezni.
De persze, tudom, itt mindenki csak óvszer meg tabletta tökéletes használata mellett lesz terhes....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!