Ezek a videók valóban igaziak, vagy csak manipulácio?

49-es! Ugyan ezen az oldalon már nem szerepel a válaszom, de korábban visszakereshető, hogy mit írtam a témában. És, bár az nem igazán tudom, mit rak helyre a fejedben a válasz, amit a kérdéseidre adok, (bár ismétlem, nem nekem címezted, de magamra vehetem) segítek azért. Arra azonban kíváncsi vagyok, mennyire illeszkedik a kép a fejedben lévő prekoncepcióhoz. Szóval: 3 gyermekem van, 8 éve vagyok házas. 16-éves koromtól végigkeféltem a középiskola utolsó két évét, valamint az egyetemből az első kettőt. Amikor, gyógyszeres védekezés ellenére a csajom, aki akkor 19 volt gyermeket várt. Megéltem, megéltük mindazt, amit az itt írók java része ismer. A félemet, a magunkra hagyást, a megvetést, a kiközösítést, a parát a jövőtől és a riadalmat az ,,elveszett" ifjúságtól. De soha nem futamodtam meg, és a csajom is ilyen volt (azóta már feleségem). Természetesen otthagytam az egyetemet. Dolgozni kezdtem, a rosszul fizető, képesítés nélküli munkát is elvégeztem diplomám azóta sincs. Most viszont piacvezető internetes újságnál vagyok jólfizetett író (Az átlagbér 3X-osáért. Nem ilyen témában írok, elképzelhető is, hogy olvastál már tőlem ezt-azt, és mivel azokban ilyen, morális kérdések nem vetődnek fel, még akár egyet is érthettél. ). A munkám élvezem, a gyermekeim gazdagították az életem, a feleségem lediplomázott és szereti a munkáját. Rájöttünk arra, hogy kellő elszántsággal mindent meg tudunk oldani. Sokszor voltunk csak ketten, mert úgy éreztük, senki nem akar rajtunk segíteni, de kiderült idővel, ki az, akire valóban számíthatunk. Igyekeztünk fiatalok maradni, nem maradt ki az életünkből a koncert, néhány fesztiválos nap sem, de tény, nem tehettük meg 28 éves korunkig, vagy nem is tudom, meddig, hogy minden hétvégén szétcsapjuk magunkat valamelyik romkocsmában. Igaz, erre nem is volt már igényünk. A saját tanulságom az, hogy minden sikerülhet. Tényleg. És szívből sajnálom azokat, akik pillanatnyi örömökért a könnyebb utat választják. Nem tanácsolok olyat, amit magam nem csináltam végig. És lehetséges ellenszélben felnevelni a gyermeket.

Kedves utolsó! Lehetséges, 1000ből 1x össze is jön. A többinek meg jólfizető állás helyett a mindhalálig minimálbér. Nem gondolom, hogy sajnálni kell, aki a könnyebb utat választja. Ezt majd szépen mindenki maga eldönti. Jah! És férfiként megélni ezt akkor sem ugyanaz, mint nőként...

Igen, ezek azok a példák, amik valóban nagyjából 1000-ből egy emberre igazak. Én egy ilyet se ismerek, olyat viszont annál többet, akiknek keresztülhúzta az életüket egy nem várt gyerek. Akik megtartották, ott félbeszakadt az iskola, amiből azóta se lett semmi, mert egy gyerek nevelése nem egy habkönnyű kis feladat és nem volt kapacitása még tanulni, iskolába járni és diplomázni. Tehát maradt a képzettség nélküli, minimálbér, amiből épp hogy ki tudnám jönni. Valóban, remek kilátások. Azt meg külön imádom mikor férfiak osztják az észt, akik a büdös életben nem fogjak megtudni milyen kihordani és megszulni egy gyereket, majdnem otthon maradni vele a négy fal között és 0-24ben pattogni. Arrol ne is beszéljünk h rengeteg esetben mikor kiderül a nem kívánt terhesség, a pasi hirtelen megpattan, a nő meg nyilván oldják meg, különben jon a sok okos, aki minden utolsó gyilkosnak elhordja...

Néhány dolgot azért még hozzáfűznék. Férfiként írok, de elhihetitek, ha a feleségem ülne itt, ő sem írna mást, mint én (ez gondolom feltételezhető abból, amit írtam fentebb). Valóban, nem nekem kellett kihordani, megszülni, de mindennek biztosítása, amire egy anyának szüksége van, az én vállamon volt. És nem volt könnyű teher, azt elmondhatom. 1000-ből egy példa a miénk? Meglehet, de ez nem minket tesz különlegessé. Nem rendelkezünk ugyanis szuperképességekkel, teljesen átlagos emberek vagyunk, ezért is írtam ide. Nem tettünk semmi rendkívülit, semmi olyat, amire más nem lenne képes. Azoknál, akiknek az életét tönkretette egy baba, azok esetében pedig korántsem biztos, hogy baba nélkül könnyebb előrébb lennének. Ismerek több embert, aki abortuszra ,,küldte" a csaját, vagy nőt, akinek abortusza volt. És a 99%-a 28-30 évesen is ott tart, hogy az a hetének a csúcsa, amikor szépen bebeszcsizik a Morrison's-ban, olyan emberekkel egy helyen, akik 10 évvel fiatalabbak náluk. Tényleg, itt kell tartani? Hová jut azoknak a fiataloknak a legtöbbje, akik a szexualitás témakörében hétről-hétre megírják: lehetnek-e terhesek? Azt látom, hogy azok, akiknek az életét tönkretette egy baba, többnyire akaratgyenge emberek. Nikotinisták, iszákosak, egy fogyókúrát nem tudnak végigcsinálni, persze, hogy teher volt nekik a gyerek. De nem a gyerek miatt rossz az életük. Ordít az éretlenség és a kitartás teljes hiánya, a céltalanság, ami gyerek nélkül is mellékvágányra, folyamatos másodlagosságra vitte volna őket. Csak ez nem születéstől fogva adott. Az emberek tudnak változtatni. És tudnak emelt fővel nagy dolgokat csinálni. Csak ezt szerettem volna. A legjobbakat Nektek!

Utolsó, a gondolatmenetedben ott a hiba, hogy te akarod megmondani, másnak hogyan kellene élnie, gondolkodnia... arra gondoltál már, hogy mindenkinek a saját döntésének kell lennie, hogy azt az életet, amibe (nem a saját döntéséből) megszületett, hogyan éli le, mi számára a fontos, és mi nem az?

Távol álljon tőlem, hogy bárkit bármilyen életre kényszerítsek. Csak vázolom: lehet másképp is.

Nem ezerből egy a példa és megnézném, hogy hányan fejezték volna be a sulit gyermek nélkül. Hányan potyognak ki a felsőoktatásból gyermek nélkül??? Egy csoporttársam pár éve, mikor elkezdtem a sulit, elsőévesek voltunk már a 3. fősulit taposta, és mindet otthagyta, csak anyukájáék szerették volna, hogy mivel ők ügyvédek... Úgyhogy mese, hogy a gyermek miatt... Ezt úgy írom, hogy 2 diplomát szereztem gyerek mellett és nem puszira adták! A barátnőm szintén doktorizott 3 gyerek mellett. Úgyhogy hagyjuk. Mindent el lehet érni, ha az ember szeretné és dolgozik is érte. Nem szeretném megmondani, hogy ki mit tegyen, de utat mutatni, hogy így is lehet, azt igen! És nem én vagyok az egyedüli, Te pont ugyanezt teszed. Egy gyermek akkor is áldás, ha éppen nem jókor érkezik, csak amíg csomócskának gondoljuk, addig ezt nem értjük. Később, ha megérkezik a várva várt gyermek, és végigviszi bármelyik nőtársam az első gyermekét, akit meg is szül, akkor jönnek a kételyek leginkább és a fájdalom, hogy Istenem, de hát akkor én mit is tettem? Hány nő él így? Meg kellene előzni ezt a fájdalmat, és nem rábeszélni őket, hogy óóóó ez semmiség! De, nagyon nem semmiség! Lehet áltatni magunkat, és nem gyilkosozom, nem én fogom kimondani rá, hanem Ő saját magára, pár év múlva. És ezt senkinek nem kívánom! Borzasztó érzés! Én csak "végigasszisztáltam testvérként" és nem tudtam megakadályozni, úgy hogy a tinilány sem akarta, csak a szülő. Ma is lelkiismeretfurdalásom van. 1 héttel ismételni kellett. A kolesz budijában került elő a betéten a kis feje a gerinccel. A tesómat lázasan és összetörve kellett bekísérjem vissza a kórházba. Meg kellett ismételni. Szóval ne mondd nekem, hogy ez volt a legjobb amin keresztülmehetett. Persze, a legtöbb esetben nincs ilyen... De hányan ébrednek úgy, hogy azt álmodták, hogy megszülték, vagy hogy véres cafatokban ott volt a műtőasztalon? Nem lehet mindenkire rákenni, hogy érzékeny, megbolondult, meg beképzeli, blabla.

"Egy gyermek akkor is áldás, ha éppen nem jókor érkezik," - van, akinek az, és van, akinek nagyon nem az... ugyanis belekényszeríti az életét egyfajta mederbe...

58! Pontosan így látom. Kényszerítés akkor nincs, ha szabadon dönthet. Épp ezért írtam le a saját példámat. Bemutatni, hogy így is lehet eredményt elérni. Szóval nem értem, miért is tűnik ez kényszerítésnek? Nem kell ezt az utat járni senkinek. De eltagadni, hogy létezik ilyen kimenetel is, nettó hazugság.