Elvetetned a babat, ha terhesseg alatt kiderulne, hogy olyan betegsegben fog szenvedni, ami miatt elete elso percetol az utolsoig 0-24 oras felugyeletre lenne szugsege?

Természetesen.

Az egy dolog, hogy neki szar, de az ő betegségével még minimum 2 eber életét teszi tönkre.

Elvetetném,mind az ő mind a saját érdekemben.

Nem lenne boldog élete.

Ezzel nem bántanád,de ha megszületik,nem lesz boldog,és ti sem, nem lesz időd a párodra,és semmi másra.

Lehet hogy a következő baba egészséges lenne, sőt biztosan !

És a most elvetetett baba lelke örülne hogy egy másik csöpségnek életet adtál,aki egészséges.

Az orvosi diagnózis nagyon gyakran téves, és a sérülés lehet, hogy nagyon minimális. A genetikai öröklődési vizsgálatokon alapuló abortuszok kétharmad része olyan babákat pusztít el, akik egyáltalán nem sérültek. Több egészséges babát ölnek meg, mint amennyi sérültet! A mai modern egészségügyben már nagyon sok sérülést korrigálni lehet, mint például a nyúlszájat.

Egy ilyen kisgyermek édesanyja a következőt írta: "

"Milyen társadalomban élünk, ha már egy ilyen apró arcdeformitás is, amit műtéttel könnyen korrigálnak, olyan rendellenesnek mondott, hogy abortuszra ítéli a gyermeket miatta?"

A fogyatékos gyermekek leggyakrabban boldog gyermekek. Mindig drágák és általában szeretnek élni. Fontos tény, hogy

egyetlen értelmi fogyatékos gyermekek szülei által létesített szervezet sem szorgalmazta még az abortuszt.

A fogyatékos gyermekek nem szociális terhek, és az okos és normális emberek nem feltétlenül szociális juttatások.

Le vagyok döbbenve, mennyien gondolják, hogy egy sérült ember szenved, és kín az élete. Sérült emberekkel foglalkozok, akik nem tudnak magukról gondoskodni, egy szerető környezetben. Sajnos a svéd feltételek nem adottak:) de anyagilag síncs hiányunk semmiben. Egytől egyig mind értékesek, és nagyon boldogok!

A másik, hogy túl sok olyan embert ismerek, akiknek az orvos művi terhességmegszakítást javasolták betegségre hivatkozva, de ők megtartották és semmi rendellennessége sincs a gyereknek. Olyat is ismerek, aki az abortàlás után váltott orvos, aki megjegyezte, hogy nem volt indokolt a beavatkozás.

Szóval nem! Nem vetetném el!

Igen :(

6+ 3 h kismamaként bele sem akarok gondolni brrrrrr

A sógorom Down szindrómás. Ő a legkisebb.

Nincs az az isten, hogy azt csináljam amit ők. Az idősebb gyerekek, köztük az exférjem gyerekkora ott ért véget.

18 eves a srác, elhízott, kezelhetetlen. A szociális hálózat a környékükön nulla, após három munkahelyen dolgozott, hogy eltartsa a családot, és ebbe bele is rokkant (gerincsérv és két mélyvénás trombózis). Pszichésen beszűkültek, anyagilag tönkrementek. Most egy 25m2-és garzonban élnek hárman. Az unokáikat kétszer látták.

Anyós. 58 éves, após 63. Már nem bírják. A felnőtt sógoraim külföldön élnek, voltak arra célozgatások, hogy hozzánk költöznének, amire nemet mondtam. Azóta en vagyok az első számú közellenség.

A kérdésre a válasz: Nem tartanám meg. Van két egészséges lányom, és elsősorban értük vagyok felelős, nem pedig egy meg nem született magzatért.