Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Miért nem tudja megérteni...

Miért nem tudja megérteni anya, hogy én ilyen körülmények között nem akarok gyereket? Ezt komolyan magyarázni kell egy felnőtt nőnek?

Figyelt kérdés

Terhes lettem 20 évesen.

A barátom, anyukám és az orvosom tud róla. Nem fogom megtartani, ezt eldöntöttem. Viszont ezt sem a barátom, sem anya nem bírja megérteni...

A barátom teljesen gyerekesen áll hozzá, hogy "gondoljak bele, milyen gyönyörű babánk lenne a génjeink miatt", meg hogy legalább 3-4 évig pihenhetnék, stb. Igen, cukik a babák, de kb. amíg el nem kezdenek sírni. A barátommal pedig most leszünk együtt 13 hónapja és 22 éves létére ez a leghosszabb kapcsolata... Szeretem, de tudom, hogy a baba is ideig-óráig lenne neki érdekes.


A másik pedig, hogy hiába van jó anyagi helyzetünk (mindkettőnknek lakás, autó, nem kell dolgoznunk az egyetem mellett, általában étteremben eszünk, van pénzünk utazni, szórakozni), az nem a mi pénzünk. Hanem a szüleinké. Én pedig nem akarok az ő pénzükön gyereket nevelni. Ezt pedig anya nem érti meg, azt mondja, hogyha kell, akár 30 éves koromig is támogatnak anyagilag és megvesznek bármit, amit szeretnék.... És hogy ő mennyire szeretne unokázni, segítene mindenben, akár az éjszaka közepén is jönne, ha hívjuk.

Mindig felhozza ezt a témát, pedig elmondtam, hogy nem szeretnék erről többet beszélni, biztos vagyok a döntésemben és elég nevetséges lenne úgy babáznunk, hogy közben a szüleink utalgatják nekünk a pénzt és fizetik a számlákat, meg a benzint.


Szerintetek mit csináljak, hogy elfogadja, vagy legalább ne szóljon ebbe bele?


2017. júl. 24. 10:31
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 31/172 anonim ***** válasza:
14%

29, de, tudni a körülményeket. A kérdező egyáltalán nem akar gyereket (szíve joga), a pasi egy felelőtlen, narkós úrigyerek, akivel nem vállalna gyereket - ennek ellenére nem képes normálisan védekezni.

Te ezt beveszed?

2017. júl. 24. 13:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/172 anonim ***** válasza:
15%

Nm kötelessége vállalni, de akkor azt se várja el hogy anyuék a kicsi fenekecskéje alá toljanak innentől kezdve bármit is, hiszen nem érdemli meg..akinek nem kell a saját gyereke, annak nincs joga elvárni hogy bárki is a gyerekeként bánjon vele...


Ha szexelni eléggé felnőtt, meg abortuszra rohangálni akkor anyuciék pénze nélkül megélni is legyen az.

2017. júl. 24. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/172 anonim ***** válasza:
78%
#32: Mond már el, hogy még mindig miért a kérdező szüleinek pénzével vagy elfoglalva??! És miért akarsz beleszólni, hogy akkor ezentúl ne adjanak neki a szülei pénzt és ne tartsák el..??! Ebbe a égvilágon semmi beleszólásod, nem a te dolgod eldönteni, hogy megérdemli-e vagy sem... Jó eg, halistennek ilyenről nem volt szó, h emiatt konkrétan utcára teszik a gyereküket, úgy látszik a szülőknek nem gond eltartani a lányukat, sem most, sem később, mint ahogy írta a kérdező is + nem mindenki olyan (halistennek), mint te és a hozzad hasonló megrögzöttek, akik csak akkor szeretik, fogadjak el és támogatják a tulajdon gyereküket, amíg az a szülő értékrendje szerint el és cselekszik, ha meg esetleg önálló véleménye és élete, döntése talál lenni és nem sikerül anyucinak ráerőltetni a lányára a saját idiota akaratát, akkor meg mindent megvon tőle és mehet amerre lat...Bravó, ez aztán igazi minta anya, aki nehéz/nehezebb helyzetben azonnal hátat fordít a lányának..
2017. júl. 24. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/172 A kérdező kommentje:

Hogy jön ide most a családom anyagi helyzete?

Nyilván nem fognak ezért az utcára tenni és azt mondani, hogy tartsam el magam. Hiszen ettől függetlenül ugyanúgy a gyerekük vagyok, és anya is mondta, hogy nagyon szeret, bárhogy döntök, csak utána elmondta ezt is, amit fent említettem. De ő is tudja, hogy ez nekem is elég kellemetlen helyzet.

Egy jó szülő nem csak akkor szereti a gyerekét, amikor az úgy cselekszik, ahogy Ő elvárná tőle!

2017. júl. 24. 13:29
 35/172 anonim ***** válasza:
83%

En megertem, hogy miert nem akarod megtartani. Ennyibidos koromban en is ezt tettem volna (anyagi helyzettol fuggetlenul). Ennis tul onzonek ereztem magam (meg most is), hogy egy gyerek anyja legyek. Igaz, mondjak hogy es megvaltozik ha megszuletik a baba, csaladomban is volt ra pelda. De te tudod hogy keszen allsz e ra vagy sem. Irtak elottem, hogy nem csak a te dontesed kene hogy legyen, hanem az apae is. Ezzel nem teljesen ertek egyett. 90%a az ismeroseimnek egyedulallo szulo lett par even belul. Valoszinuleg ok is egyutt hataroztak el a parjukkal, hogy megtartjak a babat. Axtan a parjuk egyedul dontott alrol, hogy inkabb megsem, es lelepett. Persze lehet csak nekem vannak ilyen ismeroseim, masnak csak tokeletes harmoniaban elo csalados ismerosei vannak. Edesanyam is egyedul nevelt fel minket, de o tudta, hogy maganak fogja szulni a gyerekeit. Lehet ilyen is csak az en csaladomban van...

Igen, nem szep dolog ugy eldonteni hogy a parod nen megy bele, de abban igazad van, higy nem akarsz ugy szulni gyereket, hogy masra kell tamaszkodnod es ahogy irtad nem is nagyon szeretnel most gyereket.

Anyukad lehet azert mondja hogy tartsd meg, mert lehet neki is volt vetelese amirol esetleg te sem tudsz es meg mindig bantja.

Dontsd el mit akarsz, es ulj le a paroddal megbeszelni. Ahogy elottem is irtak, a kapcsolatotok valoszinuleg ra fog menni, es te sem most fogod erezni a sulyat a dontesednek, hanem makd kesobb. De a te eleted, neked kell eldontened hogy mi a legjobb anit most tehetsz.

Remelem akarhogy dontesz, nem fogod megbanni

(31N, 2 eve probalunk teherbe esni a parommal)

2017. júl. 24. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/172 anonim ***** válasza:
17%

Egy jó szülő nem csak akkor szereti a gyerekét, amikor az úgy cselekszik, ahogy Ő elvárná tőle!


Egy jó gyerek meg nem olyan önző, akinek csak a lakás meg a kocsika meg a drogos pasika és a szülők pénze kell, hanem a felelősségvállalás is ha már így alakult. Úgyhogy neked mindenhez van jogod de jó szülőséget elvárni, na ahhoz pont nincs:-)

2017. júl. 24. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/172 A kérdező kommentje:

60%-os, menj már innen. Te csak ezt tudod szajkózni, hogy reméled, az utcára raknak?!

Most közlöm, hogy ez nem fog megtörténni. Ugyanúgy fog folytatódni az életem. Ugyanis az anyámnak ezerszer fontosabb vagyok, mint a terhességem.

Arról meg én nem tehetek, hogy te egy korlátolt idióta vagy, már bocsánat. Vagy te vagy az, aki privátban is zaklatott és letiltottam?

Nem az volt a kérdés, hogy mit tennél a szüleim helyében.

2017. júl. 24. 13:35
 38/172 anonim ***** válasza:
84%

#36


"És arról nem volt szó, lehet a szülei kihajítják, ha megöli az unokájukat, hiszen ha ehhez nagylány, akkor dolgozni és magát eltartani is legyen az..hiszen a nagy abortuszhívők kampányolnak azzal hogy joga van azt tenni amit akar..akkor a szülőnek is joga van kihajítani mint azt a bizonyos macskát.

"Ha az én gyerekemnek nem kellene a gyereke, onnantól kezdve nekem se kellene ő..mindenki azt kapja amit ad..."


Te igazi elmeháborodott vagy, jó Isten. Egy ilyen undorító ember ne merje magát "anyának" nevezni. Millió és egy oka lehet, amiért valaki nem akarja vállalni a terhességet és ezek között szerepelhetnek olyanok, amikről az adott nő egyáltalán nem tehet, pl kiderül h súlyosan beteg lenne a gyerek. Teljesen érthető, ha valaki nem akarja így vállalni a gyereket, de te megtagadnad a lanyodat emiatt. Vagy védekezés mellett (!!) terhes lesz, mert igenis van ilyen, DE nem akar gyereket, mert nem szereti őket v nme áll rá készen vagy bármi. De te ebben az esetben is kipenderítenéd. Gratulálok, büszke lehetsz magadra, hogy te azért potyogtattal kölyköket, hogy a saját szánalmas ertekrended és elképzelésed szerint éljenek és úgy táncoljanak, ahogy te fütyülsz, ha meg esetleg nem sikerül rajuk erőszakolnod a saját kis akaratodat, akkor meg kitagadod őket és simán utcára teszed. Az ilyen ember nem hogy anyának nem nevezhető, de nőnek is igen nehezen!! Megnyugtatlak, százszor többet ér egy kérdezőhoz hasonló nő, aki felelősen döntve nem szül más nyakára, veled ellentétben, aki az első problémánal vagy vélemény eltérésnél hátat fordít a saját lányának!!!

2017. júl. 24. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/172 A kérdező kommentje:
Az ilyennek hiába mond bárki bármit, úgyis csak a saját "igazával" van elfoglalva.
2017. júl. 24. 13:45
 40/172 anonim ***** válasza:
68%
"Egy jó szülő nem csak akkor szereti a gyerekét, amikor az úgy cselekszik, ahogy Ő elvárná tőle!" - Kérdező, itt a 10 pont.
2017. júl. 24. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
❮❮ 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!