Mit tegyek, hogy ne fájjon ennyire?
Édesanyámról van szó. Nemrég kiderült, hogy a születésem előtt néhány évvel volt egy abortusza. Nem elítélem, de nagyon fáj, mikor megtudtam, mély szomorúság fogott el. Az a típus vagyok, aki szerint az élet a fogantatással kezdődik. Minden életet egyedinek, megismételhetetlennek tartok. Még idegen emberek abortusza is szokott fájni, ha hallom, hogy arra készülnek. Most azonban a testvéremről van szó. Ezt nehezíti az is, hogy egyke vagyok, és mindig vágytam testvérre. Megszakad a szívem ha arra gondolok, hogy lehetett volna, de anyukám döntése miatt halt meg. Emellett anya védőnő, pontosan tudta akkor is, hogy milyen egy magzati szívhang, és mennyire életképesek a pár hetes babák is. Ráadásul tudta, hogy ellenzem az abortuszt, nem magától mondta el. Egy pszichológus kérdezett rá, akihez szorongás miatt járok. Anya előttem mondta ki, hogy volt abortusza. Tisztában volt vele, hogy rosszul érint, mégsem próbált utána beszélni velem. Úgy tűnt, mintha mi sem történt volna.
Tudtok valamit tanácsolni, hogy mivel enyhíthetem a fájdalmat? Beszéljek vele, hogy miért és hogy történt? Vagy az csak több fájdalmat szülne? Gyászoljam el a kicsit esetleg? Vallásos vagyok, tudnék imádkozni érte. Jó lenne ha az megnyugtatna.
Előre is köszönöm a válaszokat! Kérem, hogy olyanok írjanak, akik tényleg megértenek, és nem abortusz pártik, és fogalmuk sincs mi fáj nekem ezen.
"Ha az én anyámnak UTÁNAM lett volna abortusza, akkor végképp azt mondanám, hogy akkor onnantól nem az anyám."
Te nem vagy normális.
"Van egy testvérem, most éppen 12 éves, ha mondjuk anyám őt megölné"
Hát ha a 12 éves gyerekét valaki megölné, akkor börtönbe kerülne. Hosszú időre.
"Durván hangzik, de ez akkor is lényegében majdnem ugyanaz."
Dehogy hangzik durván. Totál hülyeségnek hangzik.
"Hát ha a 12 éves gyerekét valaki megölné, akkor börtönbe kerülne. Hosszú időre. "
És? Ez mire érv?
"Az határozza meg, hogy ki számít embernek, hogy a többség kit tart annak?"
Lehet, hogy most meg fogsz lepődni, de az EMBEREK határozzák meg, hogy ki számít embernek, nem pedig selejtezhető sejtcsomónak.
"igen, szólj hozzá, a demokrácia attól demokrácia, hogy ott a többség véleménye számít."
Hitler is választáson jutott hatalomra.
"És? Ez mire érv?"
Arra, hogy nem normális dolog egy embriót összehasonlítani egy 12 éves gyerekkel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!