Te megtartanád a gyereked, ha erőszakból foganna?
Én inkább ab-párti vagyok, de ez eléggé egondolkodtató..
Nemrég olvastam egy könyvet, ami arról szólt, hogy egy fiatal nőt eraboltak évekkel azelőtt, és azóta is fogva tartják, és az évek során a sorozatos megerőszakolásból született egy gyereke. És a gyereket a "lehetőségekhez" képest a legjobban próbálja nevelni. És ez szerintem nagyon elgondolkodtató. Mármint, ez hatalmas anyai szeretetről árulkodk. Nem sok nő lenne képes erre, és ez nem is baj, mégis, a legtöbben - értelemszerűen - egyenesen undorodnának egy ilyen helyzetben született gyerektől, vagy legalábbis nem lennének képesek őszintén szeretni, de a nőnek szinte az lett a célja, hogy felnevelje azt a gyereket, akinek a megerőszakolója a vér szeriti szülője. Ti mit gondoltok erről? Képesek lennétek erre?
Anortusz ellenes vagyok, nagyon. De ebben az esetben nem tartanám
Meg. A gyerek nem tehet semmiről, de mindig azbaz ember jutna róla eszembe.. és ezt nem akarnám.
Ha csak szimpla erőszakból fogant, akkor is mennék orvoshoz minimum eseményutániért, de egy szűrésre is ami a nemi betegségeket illetni(mondjuk ennek kell idő, míg megjelennek a tünetek, vagy a hiv-nek is kell idő, míg vérből ki lehet mutatni).
Ha meg elrabolnak és fogva tartanak, akkor meg ráb*sztam így is-úgyis. Max ha nagyon nem akarom a gyereket leadom egy inkubátorban és örökbe adják akinek kell.
Erre nehéz válaszolni, mert amíg nem történik meg addig vannak elméletek, hogy ki mit csinálna, de teljesen más a helyzet, ha tényleg megtörténik.
Mi a kerdes a nonek nem volt valasztasa.
Ismertem egy lanyt haborus menekult volt
Csaladjat megoltek ot tobb katona eroszakolta meg eszmeltvesztesig 16 volt
Abortusz gyogyszer semmi nem volt.
Mire kimenekult mar semmit nem tudott tenni.
Csodaltam erejet es beszelgettunk a taborban.
Azt mondta
Elvettek tole mindent az artatlansagat a buszkeseget a meltosagat a csaladjat.
Egy valami maradt neki a gyermeke akit var az uj elet az uj jovo remenye.
A fele o teste a lelke o lelke resze.
Szerencsere a nemi betegsegeit tudtak kezelni a baba hiv elleni koktelt kapott szuletese utan igy egeszseges volt.
Aki ilyen szornyu dolgokat el tul az egesszen maskent fog latni sok dolgot.
Én abortusz ellem vagyok elég sok esetben,de én se vállalnám. Nem azért,mert nem tudnám szeretni,hanem mert a férjem az,,akitől gyereket akarok,egy ö rá hasonlító utódot.
Az általad írt esetben meg nem lenne választásom. Biztos,hogy nem öletném meg a már megszületett gyermekemet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!