Mit tennétek, ha rajtatok múlna? Megmaradhatna ez a baba?

Mentális retardáció

attól még, hogy sértésként is használják, még nem csak azt jelenti.

Alkesznak nem való gyerek,és ritka,hogy elég a baba tudata ahhoz,hogy leszokjon.

Ha rajtam múlna,elzárnám a nőt valahová,hogy ne tudjon inni,meg kárt se tenni magába és akkor mire megszüli a gyereket (persze ha akarja a gyereket) ,leszokik róla.

Exem szülei később lettek alkeszek,az anyja bántotta őt és az apját is,utána apja is inni kezdett,nem járt haza. Lelépezt a nő és leállt azonnal az apja a piáról és felnevelte a fiát ,de exem eléggé nem apának és párnak való ember lett,mert 14éves koráig így élt a szüleivel.

Aztán van a házban egy anya,a kicsi 5lesz,a nagy 20,anyuka ivott néha,a gyerek egészséges,de fura. Saját nagyanyja mondta nekem,mert egy csoportba jár én lányommal az unokája,hogy olyan fura,mindig boldogtalan a kislány,meg rossz kedvű. Anyuka italozik most is,bár biztos nrm részeges.

"Örülök, hogy azért volt aki nem akart megölni engem. "

Drága kérdező!

Egy dolgon nem ártana elgondolkodnod: "mit tennétek, ha rajtatok múlna" volt a kérdés. A válaszolók felelősen gondolkodó része 1, nem alkesz 2, nem szül a szülők nyakára. Ez az alap, ahonnan indul. Egy alkoholistanak épeszű nő nem szül gyereket, pláne nem, ha olyan komoly a helyzet, hogy még a munkája is veszélyben van.

A te szüleid ezek szerint nem így gondolkodtak, de engedtessek már meg, hogy mindnkinek meg lehessen a véleménye a kérdésről, meg akkor is, ha neked nem tetsző válaszok érkeznek. Te magad lennél amúgy alkoholista, szulnel a szintén alkesz ferjednek anyós nyakára, bizonytalan jövedelemre? Csak azért, mert te voltál olyan szerencsés, hogy ilyen alappal végül is normális életet élsz? Vagy a gyerekednek kivannad ezt? Orulnel, ha a lányod inna, a férje szintén, aztán ott nevelgetnek nálad a gyereket, veled eltartatva magukat?

Én nem ilyen sorsot szánok se magamnak, se a gyerekemnek és bizony nem szegyenlem magam, amiért felelősen gondolkodom a gyermekvallalasrol

Kedves Kérdező!

Már gondolkodni kezdtem, hogy válaszolok, de megláttam a kommentedet. Akkor mi bizonyos szinten sorstársak vagyunk :-) Néha úgy érzem, hogy itt minket, még ismeretlenül is, sokan szeretnének halottnak tudni...(vagyis inkább nem tudni rólunk). Nehéz bennünket elviselni, mert élő letagadhatatlan példái vagyunk annak, hogy az élet mindig ajándék és nem eldobandó.

S most is majd "bosszúból" jól lepontoznak (mivel arról már lecsúsztak, hogy anyukámat lebeszéljék az életemről), de a szavamat kioltani már nem tudják! :-)