Butaság ilyen helyzetben megtartani a babát?
Két hónapja járok egy férfival, eddig minden jól alakult, de most kiderült, hogy terhes vagyok. A mi hibánk, részegen egyetlen egyszer nem védekeztünk, és tessék. Ő örül neki, azt mondja tartsuk meg, de nem tudom ennyi idő után tényleg bele merjünk-e vágni. Annyira nem vagyunk fiatalok, én 25, ő 30, mindketten dolgozunk, anyagi háttér adott, de akkor is nagyon korai az egész. Félek, hogy pár hónap múlva kifullad a kapcsolat, és egyedül maradok a terhességgel és a babával is.
Tanácstalan vagyok? Ti mit tennétek?
hát, mi sem kifejezetten terveztük a babát, és a kapcsolatunk is meglehetősen viharos volt előtte, ráadásul a fogantatáskor volt kb az egy éves évfordulója hogy egyáltalán megismertük egymást.
amikor kiderült a terhességem kvázi nem is voltunk egy pár, de amikor elmondtam neki hogy pozitív lett a teszt, akkor azonnal azt mondta hogy vállalja a felelősséget, hiszen mégis csak az ő gyereke.
2 hét múlva szülök, egyre lelkesebb, és érzem hogy a lehető legjobb döntés volt. egyébként nem fordult meg a fejemben az abortusz, hála az égnek megvannak hozzá a körülményeim hogy akár egyedül is felneveljem, és a korban is jócskán bennevan már mindkettőnk. ismerem magamat: ha folyton tervezgetek és várok hogy mikor legyen gyerekem, akkor lehet hogy soha nem lesz.
a végén majd rájössz hogy a lehető legjobb döntést hoztad azzal hogy megtartottad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!