Ebben az esetben megtartanátok a babát vagy inkább hallgatnátok az orvosra?
Három hónapja szültem császárral.
Fogamzásgátlót szedek és amelett estem teherbe.
Voltam az orvosomnál aki azt tanácsolta, hogy jobb lenne ha a babát nem tartanám meg.
Egyik az, hogy nagyon rövid idő telt el és a méhem még nem is regenerálódott rendesen.
A másik a fogamzásgátló használata.
A harmadik pedig a nagy testsúlyom.
Ezekbe belegondolva én is úgy gondolom, hogy jobb ha nem vállaljuk be a babát.
Szerintem a fogamzásgátlón kívül egyik sem elhanyagolható, főleg nem gagyi indok.
Császár nélkül a méhe lehet alkalmas lenne már egy újabb élet kihordására. De a császárosoknál egyébként is mérik a heg vastagságát a terhesség előre haladtával, mert veszélyt jelenthet, nem még így, hogy alig telt el idő.
A túlsúly... Sok betegséget hozhat magával (hipertónia, terhességi diabétesz, szív terhelése, na és a vizesedés.
Most több a súlya a kedves kérdezőnek 25 kilóval, ami ugye durván egy év alatt jött fel és ment is le belőle valamennyi a szülés után.
Ha erre hízik még 20-25 kg-ot az már bizony nagyon komoly gondokat okozhat.
Hogy lettel 140 kg ?
Azert ez durva ...
Még elfogok menni egy két orvoshoz is, de nagyon hajlunk a terhességmegszakítás felé.
Félek, hogy baj történne. Nem merem ezt bevállalni.
Nem erről szól a kérdés, hogy hogy lettem ennyi kg. Sajnos ez van, ettől a súlyfeleslegtől meg kell szabadulnom.
De kérdésemben nem elhanyagolható ez a dolog.
Komoly dilemma. Megértelek főleg a tulsullyal kapcsolatba igaz én kevesebb vagyok de azert akad rajtam is. Mindig volt rajtam. Ennek ellenere az utolsonak mondom konnyen teherbe estem 2szer. Nem azt mondom hogy jo a tulsuly de
nem kell palcat torni mas felett senki se hibatlan.
Szoval akad rajtam is plusz. Nem ugy értem hogy jujj nehany kilo hanem simán 30kgt ledobhatnak. Az elso nekem is csaszar volt en tobb mint 2evet bevártam az ujjig. Nem mertem. Nekem a terhesség alatt vegig nyomta a heget a baba pedig mire megszuletett (3hete) akkor majd 3 eves heg volt. Jelzem spontán 4kgos gyereket szültem csaszar utan. Ráadásul sajnos a tulsullyal vele jar a vérnyomás cukor es egyeb sajnálatos dolog. Nekem az elsovel gond volt a vernyomassommal ugy, hogy 10kgt fogytam terhesség alatt plusz még lement szuleskor - majdnem 20kgt fogytam szulessel együtt . A másodiknál ugyan nem fogytam de nem is hiztam semmit es ugye szüléssel lement egy 10es. Tehat itt is jol merlegeltem. Mondjuk a túlsúly kockazat de ha odafigyelsz kordaba lehet tartani terhesen is főleg egy nagyobb sulyunak hisz tobbet dolgozik le a baba rola. Sajnos nálad a heg a veszelyes dolog. Nekem azt mondta az orvosom hogy azert nem ajánlja a csaszart másodszorra mert a nagyobb sullyal a heg dupla öltést igenyel es rosszabb lehet. Nekem ez raasasul nem friss heg volt. De ha minden rendben és jol birnad készen allsz rá akkor én nem abortálnák. De ha nagy lenne a kockázat akkor igen. Nehez dontes en nem ítéllek el bárhogy döntesz.
A császáros heg önmagán sajnos eléggé veszélyes, nyomós érv a műtét mellett. Azért én megkérdezném a két orvostól, akihez mész, hogy mik a kockázatai annak, hogy a műtéttel megbolygatják a 3 hónapos heget belülről. Azért nem hinném, hogy ennek semmiféle kockázata nincs, jó persze, nyilván kevesebb, mint egy nagyterhességnél szétnyíló hegnek. De azért ezzel sem árt tisztában lenni a döntés előtt.
Én sajnos még egy érvet tudok felhozni a műtét mellett: el kell látnod a babádat, mi lesz vele, ha veletek történik valami? Még ha minden rendben is lenne, elég nagy eséllyel bekerülnél a kórházba a végén vérnyomásprobléma, toxémia vagy cukorbetegség miatt. Akár hónapokra. Hogy a rosszabb lehetőségekről ne is beszéljünk. Szóval ezt is vedd számításba, mielőtt döntesz.
Mindezt írom alapvetően abortusztól irtózóként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!