Mesélnétek abortuszos élményeitekről?

Pedig én is kiakasztónak tartom a kérdésed, ha tetszik, ha nem...Elég volt csak ránéznem, nem csodálkozom a többieken:S

Nekem missed ab.om volt a 3. gyerek születése után 2 évvel. Volt egy szobatársam, aki megvárta a 12. hetet szinte, hogy elvetesse a 2. gyerekét. Na, őt a főorvos kegyetlenül lecseszte!

Nekem maga a bent töltött idő nem volt olyan rossz mint az utána eltelt idők.. 3-an voltunk egy szobában, egyiknek aznap volt, ketten meg ugye lamináriát kaptunk... Én az aznap műtött hölggyel beszélgettem, elmesélte Ő hogy élte át stb., vele még nevetni is volt erőm:) Másik kislánnyal(17) nem igen társalogtam, állandóan telefonált, hisztizett...Sajnálta magát...

Így miután hazament a kedvesebbik Lányzó, inkább olvastam és társai,bejött a legjobb barátnőm aki sokat támogatott ebben az időkben .A nővérek mind rendesek voltak,senki se ítélt el,segítettek, műtős asszisztensnő fogta a kezem laminária felhelyezéskor is. Műtét előtti estén elpityeredtem,és bocsánatot kértem a babámtól,hogy ezt teszem... El lehet ítélni, de egyedül, a semmibe nem fogok gyereket szülni. Az én gyerekem viszonylag biztosabb környezetbe jöjjön, ne oda ahol még épp,hogy csak megélek, és semmit se tudnék megadni neki:)) Ma már boldogan tervezem a baba projektet:) Tudom,hogy akkor ez volt a legjobb döntés, és nem bánom, de mai napig szinte minden nap eszembe jut ..

Nekem rettenetes volt.

Összesen három napot voltam bent, de nem volt hely a nőgyógyászati osztályon ezért a gyermekágyas részre fektettek be.

Öten voltunk egy szobában. Két kisbabás anyuka (az egyik másnap hazament ), két veszélyeztetett terhes nő meg én. Másnap jött az anyuka helyett egy nő akinek valami kisműtétje volt, egy napot volt bent.

Nagyon rossz volt látni a babákat. Egész éjjel velünk voltak, sírtak. Az anyukák pelenkáztak, mászkáltak éjjel.

De nem ez volt a leghosszabb, hanem a kismamák. Az egyik nagyon aranyos volt. 37 hetes terhes volt, de a baba kisebb volt mint kellett volna. Azóta is tartjuk a kapcsolatot. A másik kismama alig szólt hozzám. Látszott rajta hogy legszivesebben leköpne. Meg is értem. Két babát vesztett el és 20 hetes terhesen megint kórházban volt. A 24. hetet várta. Amikor a másik lány babáját mentem látogatni ő már nem volt ott. 22 hetesen elment a babája. Ha eszembe jut még most is sírok pedig ez már két éve volt. A saját babámra sem tudok úgy gondolni hogy ne jusson eszembe az a lány.

Szóval nekem felejthetetlen "élmény" volt és nem a jó értelemben.

Írhattad volna inkább úgy, hogy abortuszos tapasztalat, az élmény szerintem nem jó kifejezés.

Nekem csak ismerősöm volt, ő azt mondta, a nővérek is csúnyán bántak vele, éreztették a véleményüket és a szobában sem volt jó a hangulat, ami végül is érthető is, ez egy olyan döntés,ami életük végéig elkíséri őket.