Miert irjak azt sok helyen hogy akinek abortusza volt psziches problemai lesznek?

Hogy miért írják ezt, nem tudom.

Gondolom összefügg azzal, hogy mennyire nehéz feldolgozni azt, ahogyan összejött és ahogyan le kellett mondani róla.

Nekem volt abortuszom, de elfogadtam a történteket, nem gondolom, hogy emiatt lenne bármi problémám pszichésen és azóta már rég anya is vagyok.

Mert az abortusz az egy magzat meggyilkolása.

Fairplay úgy lenne a dolog, hogy megszülni, megvárni míg felnő, és mondjuk amikor 30 éves, akkor mérkőzni meg vele.

De előtte 30 évig felkészíteni erre, hogy ne úgy érje ez a dolog, mint a védtelen magzatot!!!

Tehát a pszichés probléma érthető, és csoda lenne, ha nem így történne!

A véleményem az, hogy nem élvezkedni kell fűvel-fával tizenévesen, hanem megkeresni a házastársat, és becsületes házas emberként egyvalakivel élni nemi életet. Ekkor rendesen meg lehet tervezni a közös életet, a közös gyerekeket, és nem megölni (ha már "besikeredett"), hanem tisztességben felnevelni!

Amúgy pedig házas nőként is lehet (sőt kell is!) "védekezni", viszont ha ennek ellenére mégis jön az a baba, akkor egy rendes családban nem megölni fogják, hanem a többi gyerek mellett tisztességben és becsületben felnevelni!

Rendes család? Hát nekem sosem volt abortuszom, mert jól védekeztem, és - gondolom - szerencsém is volt, de sosem vállaltam volna egy gyereket a tervezetten felül.

Mert ÉN tudom, mire vagyok képes. Senki más nem láthat be sem a fejembe, sem a szívembe, sem a lehetőségeimbe.

Hogy egy nekem vadidegen ember azt mondja, hogy ő bevállalta, és de jól tette, az nekem semmit nem jelent. Mert én én vagyok, és senki sem képes belelátni abba, hogy az én döntésem mennyire változtatja meg az én életem.

Senki, de senki nem fog együttélni azzal, ha én megszülök egy olyan gyereket, akit nem kívánok az életem részének. Kizárólag én, és a potenciális gyerek.

Ezért nem is értem, mi a fenének nyüzsögnek az úgymond életvédők, akiknek közük nincs sem az én, sem az esetleg megszülető vagy meg nem születő nem kívánt gyerekekhez.

Sokan a lelkük mélyén megtartanák, de valami külső indok, anyagiak, férfi nem akarja stb. miatt elvetetni kényszerülnek, de a döntés számukra kényszerhelyzetből adódóan sosem hoz megnyugvást. Mindig ott van a mi lett volna ha...

Akinek kételyei vannak a döntését illetően, annak lehetnek problémái utólag, főleg ha nincs kivel megosztani mindazt ami a lelkében vívódik.

És persze nem értem miért kell lepontozni, aki ilyet ír, de tény, hogy egy élet kioltásáról van szó.

Én is voltam abortuszhelyzetben, nagyon nem akartam megtartani házasságban védekezés mellett besikerült 4. gyermekemet. Minden indokom eltörpült, sok a 4 gyerek, anyagilag 3 elég, idősek vagyunk már, nem akarom elölről kezdeni, nem akarok szülni, nem akarok éjszakázni stb., amikor a bizottság elé álltam, szégyelltem magam, hogy emiatt öljem meg gyermekemet? Kényelemből?Biztonságból?

Hát megtartottuk, lehet ezért lepontozni, de nem tudtam volna azzal a tudattal tovább élni, hogy megfosztottam az élettől.

Nem került sor így az abortuszra, de még mindig nem tudtam magam túltenni ezen, kisfiam 15 hónapos, nagyon anyás, ragaszkodó, nem tudom vajon egyszer elmondom-e majd neki, mennyire nem tervezett gyerek volt...

A kérdés kapcsán, én ha megtettem volna az abortuszt, nekem biztos, hogy pszichés problémáim lettek volna belőle.