Őszintén: Milyen betegség esetén szakítanátok meg a terhességet? Apukáknak is szól a kérdés.
És meddig szakítanátok meg a terhességet? (Én Angliában élek, első uh 12 hetesen van, második 20, aztán nincs több, így hamarabb esélyem nincs rá, hogy kiderüljön, ha valami gáz van)
Csak eszembe jutott, érdekelne, hogy ki mit gondol, mennyi lenne az, amit még elfogadnátok és mennyi, amit már nem.
Mondjuk egy ujj hiánya belefér? És egy végtag hiány? (Nem arról van szó, hogy tudnád e szeretni, hanem, hogy egyrészt nem szorulna össze a szíved mindig, hogy nem sajnálnád e, de még nem is erről, hanem, hogy képes lennél e felnevelni? Anyagi lehetőseged van e rá. A szived befogadna egy láb nélküli gyereket, de vajon van e pénzed a kerekesszékre a házad akadálymentesítésére..a külön iskolára stb.
Vagy egy olyan beteg gyereket, akinek súlyos egyéb betegsége van, ami miatt egész életében gyógyszerekre van szüksége...sok műtétre...stb
Vagy egy értelmi fogyatékost fel tudnál nevelni, vagy egyéb hasonló fogyatékos gyereket. Autistát, down-kórost, mert az autista pl nem értelmi fogyatékos, viszont baromi nehéz is lehet vele. Nem vitás, hogy hatalmas szeretetre képesek ezek a gyerekek és hogy imádnánk őket, de anyagilag is bírnád, beleférne e másik gyerek mellette?
Mindezek, ha kiderülnek még időben elvetetnéd? Meddig vetetnéd el?
Egyet értetek párotokkal ebben a témában?
Én a harmadik trimeszterben tudtam meg, hogy beteg a babám. Mozog, fickándozik, jól fejlődik, de olyan súlyos fejlődési rendellenessége van a szívének, hogy a születése után meghalhat. Több műtét vár rá, és akkor sem lesz egészséges, csak élhet, ha minden operációt túlél, és talán egyszer majd kap egy új szívet.
Mikor megtudtam, néhány órára elidegenedtem tőle. Olyan gondolataim voltak, hogy "vegyék ki és felejtsük el". Én is külföldön élek, felajánlották, hogy megszülhetem most (koraszülött lenne, és elengedhetnénk. Nem bírom megtenni. Nem akarok részt venni a halálában. Az életből neki ez a 9 hónap jut, amit bennem tölt. Nem rövidítem meg neki 2,5 hónappal. Nem érzem, hogy most könnyebb lenne elengedni, mint a születése után. És a születése után legalább van egy picike lehetőség a műtétre, ha most szülném meg, akkor meg ennyi sem lenne. A műtétek, és a betegen töltött élet kilátásai egyébként éppúgy nem vonzóak számomra, mint a halálának a gondolata, de úgy döntöttünk, hogy elfogadjuk őt, akár betegen, akár veszteségként. Mi akkor is általa lettünk apa és anya, és ha egyetlen napot leszünk a szülei, akkor is a mi kicsikénk. A természetre / Istenre / sorsra bízzuk a döntést, mert mi úgy gondoljuk, hogy nekünk nincs jogunk hozzá.
Nem tudom, hogy ha a második gyermekünknél is kiderülne valami ilyen, de mondjuk a 12. hét előtt, akkor tudnék-e máshogy dönteni. Amíg nem voltam ilyen helyzetben, sokkal határozottabb véleményem volt. Az élet nagy tanító.
Egyébként Down gyereket nem vetetnék el. Végtaghiányosat sem. Olyat sem, akiről majd 20 évesen derül ki, hogy borderline személyiségzavara van, vagy drogtúladagolásban fog meghalni. Nem lehet kikerülni mindent. A legtöbb súlyos értelmi vagy halmozottan fogyatékos ember a szülés közben sérül meg, ezért lesz beteg. Olyan is van, hogy három évesen a tökéletesen egészséges gyerek leesik a mászókáról és koponyasérülést szenved. Olyan is van, hogy egy lázgörcs miatt lesz a tökéletes 1,5 évesed súlyos-halmozottan sérült.
Nincs biztosíték.
Persze nem kell parázni, ezek a dolgok ritkák, és általában mással történnek meg. Nem érdemes nagyon előre gondolkodni azon, hogy mit tennétek, mert egészen más benne lenni, mint elmélkedni róla.
Szerintem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!