Abortusz-ellenesek, miért gondoljátok azt, hogy jobb egy gyereknek nyomorba születnie, mint inkább világra sem jönni?

Nem lehet még olyan öreg, hogy végbemenő következtetésekre juss, még kárpótolhat az élet bőven azért, amiért szenvedned kellett. Ha azt mondod 80 évesen, hogy az egész nem érte meg, akkor oké, igazad van.

De amúgy meg mélységesen egyetértek azzal a részével, hogy mi is a jobb egy gyereknek, de ha meg azt nézed, hogy miért is kell dönteni...

Orrba szája dugnak a fiatalok úgy, hogy semmit nem tudnak a szexről. Vagy ha tudnak is, kockáztatnak. Mert olyan nincsen, hogy itt ennyi gumiszakadás, meg nem ható esemény utáni, meg szinte szeplőtelen fogantatás történik! És ez a marha bosszantó, hogy egy kislány/nő/kamasz/tökmindegy eljut egyáltalán odáig, hogy döntenie kell. És olyan hülye kifogásokkal jönnek, mint pl "mi nem szeretjük az óvszert". Ez ám a vérlázító, nem az abortusz.

Több gondolatom van ezzel kapcsolatban, amik a Te jelenlegi problémádat nem oldják meg, de talán megérted az "ellentábort" is.

Egyrészt jó, ha tudsz valamit a statisztikáról.

Ma, az abortuszok (Magyarországon) legtöbbje: középkorú egy vagy több gyerekes nők, 30 plusszos szingli nők, és fiatal tizenévesek között történik.

Ezekből édes kevés azok száma, akik anyagi okokra hivatkozva oltják ki saját gyermekük életét.

Az anyák és a szinglik karriert akarnak, a tinik meg azt sem tudták, "mitől lehet teherbe esni", ezt már másik válaszadó kifejtette.

Tehát nagyon kicsi tábor az, akiknél ilyen helyzet van, hogy tényleg nem igazán engedhetik meg maguknak. (Sokan vannak, akik szerény környezetben nevelnek, és mégis bevállalják a babákat)

Anyagi okok? Nagyon tág a skála, hogy ki mit tart anyagilag "lehetetlen helyzetnek", mert pl. Te rosszul élted meg hogy nem járhattál új ruhában, de van aki meg az utcán él, tehát mindig vannak fokozatok.

Ezen felül, ha már "besikeredett" egy nem várt gyermek, akkor van lehetőség örökbe adásra is.

Egy számomra igen kedves házaspárnak pl. nem lehetett gyereke, egy olyan kisbabát tudtak örökbe fogadni, akiről lemondott a vér szerinti anya. Egy olyan 21 éves anya, akinek ez lett volna a negyedik gyereke, és azért nem ment abortuszra, mert tudta, hogy "mit dobott volna kukába", és ehhez nem volt szíve, viszont már nevelni nem tudta volna. Így ő nem lett gyilkos, és a gyermeke boldog családba kerülhetett!

Másik dolog, hogy néha nem szülnek "nyomorba", de mégis megváltozhat az anyagi helyzet, hogy utána nélkülözni kell, de olyankor csak megoldják valahogy a helyzetet, még ha nem is sikerül jól. (Ilyen családba kerülhettél Te is)

És végül nagyon sajnálom, ami Veletek történt, de biztos vagyok benne, hogy nem CSAK az anyagiak miatt volt ilyen a helyzet. Van egy másik barátnőm, ők 8-an testvérek, és sokat mesélt arról, hogy mennyire meg kellett húzni a nadrágszíjat, és hogy sok mindenről csak álmodott gyerekként, amit nem kaphatott meg, de mindezzel együtt számára a családja (azóta sajátja van) az egyik legklasszabb dolog, és a gyerekkoráról is mint egy csodáról mesél, a szülei szerették egymást és őket is nagyon. Szóval az anyagiak mellett más is fontos, és ha Nálatok az is hiányzott, akkor tényleg kő kemény lehetett.

Alapvetően az abortuszellenesség hangoztatásának van helye. Ugyanis sokan tekintenek rá védekezési módszerként. Ma már rengeteget javult a helyzet, de a szüleink korosztályában messze nem ez a helyzet. Amikor a kedves, fejkendős nagyanyám mosolyogva meséli, hogy "hát tudod, nekem volt vagy egy tucat abortuszom, valahogy állandóan teherbe estem", és amúgy egy értelmiségi nőről, egy tanárnőről van szó, akkor azt gondolom, hogy igenis az abortusz káros hatásait, valamint azt, hogy az abortusz nem védekezés, hangoztatni kell.

A te történeted már más tészta. De ez se feltétlen általános. Ugyanis nincs kőbe vésve az, hogy aki ma szegény, az mindig szegény marad.

Én ellenpélda vagyok, a szüleim diákként vállaltak, pedig mindenki azt mondogatta, hogy legyen abortusz. Amikor megszülettem, félelmetes körülmények között éltünk, mert a szüleim kidobták az albérletükből, amikor kiderült, hogy anyukám terhes, és valami világvégi putrit sikerült kivenni.

De rengeteget dolgoztak azért, hogy jobb életünk legyen. Oké, mi is sokáig egymás után örököltük a ruhákat, miegyebet, de mire felső tagozatosok lettünk, addigra már bőven középosztálybeli színvonalat tudtak biztosítani. Ami szerintem már normális megélhetésnek minősül különórákkal, satöbbi.

Persze ehhez az kellett, hogy amíg rossz körülmények között éltünk, apukám munka és másodállás mellett tanult tovább, hogy jobb pozícióba kerüljön magasabb fizetéssel. Emberfeletti áldozatot hozott, amihez pontosan az adta az erőt és motivációt, hogy tudta, el kell tartania a családját. Szerintem sokaknál működik ez.

Na de ez már más tészta :)

Igazabol szinte mindent elmondtak elottem azt hiszem :) de mivel en is elitelem leirom a velemenyem.

Az egyik legfontosabb dolog az, hogy az a magzat mar egy elo ember, akit megolnek. Nem egy kolyokmacska, kutya stb. (bar azt is elitelem)hanem egy emberi leny. Amikor az abortuszra kerul a sor, mar szinte mindene kialakul. Embert olni meg ugyebar bun, mindegy mennyi idos.

Ahogy mar mas is irta van ra mod, hogy vedekezzen az ember, ha nincs penze gyogyszerre akkor is van megoldas.

A te esetedben pedig probalj meg megoldast talalni! Iszonyat szegeny csaladbol szarmazom, sokat faztunk, mert nem volt penzunk tuzelore, eheztunk, de miutan elkezdtem dolgozni munka mellett erettsegiztem este (ingyenes) es utana felvettek allamilag finanszirozott kepzesre az egyetemre, az egyetemen a nyelvtanulas is ingyenes es ma mar vannak olyan EU altal finanszirozott lehetosegek is, hogy nagyon minimlais osszegert lehet nyelvet tanulni. Igaz, nem jartam diszkoba, szorakozni, nem koltottem cigire, stb. de meg tudtam csinalni! Akarat kell es mindent lehet, fel a fejjel es hajra!

Nézd, hiszem is, amit mondasz, meg nem is.

A teljesség igénye nélkül: az egész héten szendvics-históriát el is fogadnám, ha nem tudnám, hogy jártál óvodába, iskolába, ahol közétkeztetésben vettél részt, azaz a napi 1 meleg étel adott volt. Ha ehhez édesanyád még hétvégente is főzött, akkor nem értem, mire fel az anorexia.

Aki az iskolában tisztességesen tanul - pl. nyelvet -, annak nincs szüksége nyelvtanfolyamra, mert le tud vizsgázni anélkül is. Aki lébecol, annak kellhet a különóra, persze.

Mozi és édesség nélkül rossz lehet felnőni, pláne, ha a környezetedben mindenki másnak volt része ebben, mégsem lehetetlen. A fűtés meg olyan dolog, hogy ha nem lett volna, akkor a gyámügy bizonyára elvett volna szüleidtől téged, és olyan helyre vitt volna, ahol legalább a fizikai szükségleteidet kielégítik. Hogy a gyermekbántalmazás és a pénzhiány között van-e direkt összefüggés, azt így, ebben a formában nem gondolom. Az meg, hogy a pénzed egy részét haza kell adni, sajnálatos, de vannak helyzetek, amikor muszáj. Én anno az egyetemi ösztöndíjamat adtam haza a minket egyedül nevelő édesanyámnak. Túléltem.

Az abortusz azáltal, hogy megöli áldozatát, egyben meg is fosztja minden lehetőségtől, amelyet az élet kínált volna számára. Nem létezik ember, akinek a kezébe akkora hatalom és felelősség adatott volna, amivel egy magzatról, annak élete első 12 hetében el tudná dönteni, boldogul-e majd az életben, vagy sem. Ahogy írta is itt valaki: nincs garancia arra, hogy aki szegény családban nevelkedik, az szegény is marad, miként arra sem, hogy ha valaki gazdag szülők gyermeke, akkor sosem lesznek anyagi gondjai. És még ha nincstelen lenne is, akkor sincs jogunk megfosztani őt az életétől. Gondold csak el, ha minden nélkülözőt...

És te magad írod, hogy még így is van értelme az életednek! Hiszen vannak szeretteid! Mert tudsz szeretni. Van kit, és van szíved is hozzá.

Most már felnőtt vagy, így neked kell bizonyítanod. Nem szüleidnek. Tőlük a minden nélkülözéssel együtt legdrágábbat kaptad: az életedet. Sáfárkodj jól vele, hozd ki a legtöbbet belőle! Kívánom, hogy sikerüljön!

Hú, 6-os ezt profin leírtad, gratulálok.Kérdező jó sokszor olvasd el a válaszokat, mert ide kivételen értelmes emberek szóltak hozzá a kérdéshez!

Egyébként azt hittem fiú vagy, most esett le hogy nem. A saját életünkért mi vagyunk a felelősek, egy ideig lehet a szülőkre hárítani a saját szerencsétlenségünket, de egy határ után már nem. Felnőtt vagy, vedd kezedbe a sorsod, tűzz ki célt magad elé és próbáld megvalósítani! Nem kell nagy dolgokat, először csak kicsiket, majd szép sorjában egy lépéssel nagyobbat! Meg fogod csinálni, ha igazán akarod! Én is nélkülöztem gyerekkoromban, 9 évesen már egyedül gyújtottam be kész csoda, hogy nem robbant fel a ház, de megcsináltam mert anyu dolgozott és később sem gondoltam hogy emiatt jobb lett volna meg sem születnem! A saját erőmből tettem le az iskoláimat, a nyelvtanulást és hidd el, még nagyon sokan vagyunk így! Az abortuszról meg annyit, hogy óriási tévedés hogy azok vetetik el a babát, akik nyomorognak.

Nem olvsastam végig a magyarázatot. Én is abortusz ellenes vagyok, gyilkosságnak tartom, de nem szoktam kommentelni.

Én ilyenkor csak abba gondolok bele, hogy az a pici lény, késõbb gyermek akit halálra ítéltek esélyt sem kap arra, hogy élhessen, hogy a világ megismerje õt és legyen e világon esélye. Egyszerûbb a felelõtlen tininek, vagy bármelyik felnõttnek (õk is ugyanúgy lehetnek felelõtlenek- ezt az "egyszerû" döntést meghoznia. De mint minden döntésnek ennek is megvannak a következményei...

Nem kívánt terhességbõl született gyerek vagyok, mára felnõtt, aki nem rég vesztette el elsõ gyermekét.

DE minden egyes nap hálát adok azért, hogy a szüleim 24 évvel ezelõtt adtak esélyt arra, hogy éljek és hogy az a pici pulzáló szív kapjon egy esélyt az életre.

Illetve a férjem is ilyen gyermekként született meg, õ a mélyszegény rétegbe jött világra, egy egy szobás pici lyuk penészes falakkal, ez az "otthon" várta õt. Mára egy egzisztenciát tudott megteremteni számunkra. Bele sem merek gondolni, mi lett volna ha töle is ilyen egyszerûen megszabadultak volna. Érte is nagyon hálás vagyok, õ a legjobb férj és mindezek ellenére tudom, hogy jó apa lesz.

Elmeselem neked egyik jobaratom eletet.

Kislanyt vart az edesannya igy abortuszra akart menniegyik azsiai orszagban de utkozben valaki kirabolta igy nem marad penze ra. Megszulte a kislanyt es a budhista templomba lerakta es eltunt.Baratnom ott nott fel kopaszon a budhista arvahazban szerencseje volt jo eszu eles latasu kislany volt.

Annyira okos volt hogy a szerzetesek kulon tanitottak ot es egyetemre kerult.

Akkor 21 evessen volt az elso cipo a laban Hust soha eleteben nem evett(a budhistak vega etkeznek)

Elkerult az EU ben.

Hires nogyogyasz orvos lett belole aki nemzetkozi ujsagokban publikal.

Egy 2 percen mult az elete az anya szegenysegeben szulte meg es annyi volt benne hogy nem a kukaba dobta.

O is abortusz tulelo aki sajat sorsat kezebe vette es buszke magara buszke arra hol es hogy szuletett es buszke igen buszke arra hogy az a no aki megszulte nem tekerte ki a nyakat.

Karma hisz benne minden elolenynek celja van ezen a vilagon.

Hogy jobb lett volna-e, ha édesanyád abortál téged, azt nem állíthatod az alapján, amit gyerekként átéltél eddigi életed során. Ahogy azt sem, hogy ez a vége és nincs tovább. Jó, hogy megszülettél, hidd el! Miért? Lehet, hogy erre te magad itt és most nem tudod a választ, vagy inkább úgy mondanám, hogy keresed, de ha majd visszatekintesz az életedre, majd találsz egy férfit, akivel meg tudod alapozni a SAJÁT életedet, ha majd szülsz gyerekeket és látod az ő sikereiket az életben, talán akkor majd el fogod hinni, hogy értelme volt megszületned. És akkor talán abba is belegondolsz, hogy ha édesanyád akkor másképp dönt, minden későbbi jó nem történt volna meg sem veled, sem a majdani a férjeddel, gyerekeiddel stb.

Sok tekintetben hasonló volt a gyerekkorunk. Én sem mehettem el több osztálykirándulásra sem. Igaz, ebéd mindig volt az asztalon, de ami mondjuk az én új cipőmre kellett volna, azt édesapám fogta és elitta. Emiatt állandó veszekedés volt a fejem fölött és bár az iskolai teljesítményem sohasem volt rossz, sőt, és ebből kifolyólag egyértelmű volt, hogy egyetemre megyek, a szüleim egy fillért sem tudtak beletenni az egyetemi tanulmányaimba. Tanultam, dolgoztam, éltem az életemet és igenis kerestem a kiutat ebből a mélységes nyomorból. Megtaláltam. Segítséggel ugyan (a férjem segítségével), de most már kijelenthetem, hogy olyan életet élek és úgy, amilyet és ahogy mindig is akartam. Imádom a szüleimet, bármit megtennék értük és segítek nekik, ahogy tudok, de most már tudom, hogy nekem mi a legfontosabb és mik az én saját céljaim.

Rengetegszer sírtam a fürdőbe zárkózva, mert épp balhé volt a szüleim között és számos esetben könyörögtem, hogy csak vessen véget valaki az egésznek, még ha az az én életembe is kerül. Ekkor voltam 8-10 éves. Most visszagondolva, felnőtt fejjel azt mondom, egyetlen egy élethelyzet, szituáció, körülmény stb. nem írhat felül egy emberi életet, főleg nem egy élő, önrendelkező (másik) ember által. Ha én akkor, vagy akár pár évvel később azt mondom, hogy ennyi volt, nincs tovább, akkor most nem ülhetnék itt, és nem írhatnám le neked mindezt, talán egy kicsit segítve a szavaimmal. És nem tervezném a családalapítást, nem küzdenék egy végre megszületendő babáért és sohasem tapasztaltam volna meg azt az érzelmi biztonságot, amire mindig is vágytam.

Mindig van választási lehetőség! Mindig! Csak az a lényeg, hogy a választás soha ne kerüljön emberi életbe, még akkor sem, ha egy pár hetes embrióról van szó, mert azzal a lendülettől őt is megfosztod a (későbbi) választási lehetőségtől.