Abortuszhoz elég indok, hogy sem a nő, sem a férfi nem akarja a gyereket?

Persze, hogy ismerem, még gugli nélkül is, bár akár Bródy János is lehetne...

És látod, milyen az élet, az anya vállalja, akár még az élete árán is,de vállalja; ha nem így lenne, te ma nem olvasnál Radnótit, ahogy én sem.

Ti meg még a gyerek élete árán sem vállaljátok.

És hogy nem mindig leányálom? Tudom. Privát akartam írni, de egyszerűen nem jutok oda: 2,5 éves volt a második, mikor újra munkába álltam, előtte hosszú évekig semmi, pedig vágytunk a kistesóra... Érettségiző osztály volt rám erőltetve - bár így, utólag életem legjobb döntése volt, hogy a feladat elől nem menekültem Tarsisba -, mikor a tanév végén váratlanul kopogtatott a harmadik. Még fél évet tanítottam, azaz a gimnáziumban a második félévtől megint új órarend, helyettes kollégák bevetése,pont úgy, mint a másodig gyerkőc után, nekünk lakáshitel a nyakunkban, férjem fizetését 40%(!)-kal csökkentették, ami így is maradt, fizetés helyett megint GYED, stb. És egy pillanatig sem volt kérdés, marad-e az én "Lelkemtől lelkezett gyönyörű magzatom", hogy szegény Arany Jánost rehabilitáljam kicsit. Szóval nem giccses örömkönny-zápor, de mégha rengeteg plusz energiával, munkával... is, a helyzet megoldható. Állítom, hogy ma Magyarországon a gyerekvállalásba nem kell senkinek belehalni. Van ugyanis olyan sűrű szövetű a szociális háló, hogy mindenkit képes legyen megtartani. Akik itt a fórumon lamentálnak, azok mobiltelefonról internetező, közben a háttérben televíziózó nők, (hogy csak olyan példákat említsek, melyek a szüleink életében nem képezték részét az "alapszolgáltatásoknak"), akik nem hajlandóak lemondani megszokott életszínvonalukról, még a gyerekük élete árán sem. Mert túl önzőek hozzá.

És tudod, amikor meglett az én "rajongva szült eleven hit"-em, igenis voltak örömkönnyek. És vannak azóta is.

Húhhh... Érdekes volt olvasni benneteket kedves 47 és 66%-ban hasznos válaszokat adó hozzászólók!:)

Nem fogtok ti itt dűlőre jutni, annyira más a szemléletetek. El kell fogadni, hogy van aki így gondolja, van aki úgy, és nem szükséges egymást győzködni arról, hogy egyik vagy másik szempont miért áll közelebb az igazsághoz.

Én is abortuszellenes vagyok, de nem vallási okok miatt, csak így hozta az élet. A férjemmel sokat küszködtünk a babáért, közben sajnos volt egy vetélésem is. Lelkileg nagyon megviselt, szerintem soha nem fogok tudni túllépni rajta, ettől lettem abortuszellenes, mert már képtelen vagyok úgy nézni egy embrióra/magzatra, mint egy valaMIre, nem pedig valaKIre.

Írtátok, hogy egy baba kapcsolatot tud robbantani, és hogy apuka felakasztotta magát, mert anyuka megtartotta a babát. Na ez elég durva, de azt nem gondolnám, hogy anyuka és a születendő baba a hibás. Apukának volt egy rossz problémamegoldó stratégiája, amivel olyan terhet rakott a másik kettőre, amely egész életükben elkíséri. Nem mellesleg nagyon önző is az ilyen hozzáállás.

A gyerek hiánya viszont ugyanúgy kapcsolatot tud robbantani. Sokaknak az teszi tönkre a kapcsolatát, hogy nem jön a várva várt baba. Nekünk megerősítette a kapcsolatunkat az a több mint két év, és azt mondom szerencsések voltunk, és ennek így kellett lennie. Más ember lettem, és talán jobb anyja tudok így lenni a gyerekünknek.

Ha azt hallom, hogy valaki elveteti az egészséges gyerekét, vérzik a szívem, de tudom, hogy nem lehet őket meggyőzni, mert annyira más nézőponton vannak. Jobbnak tartom az örökbeadást, nagyon sokan várnak babára akiknek nem lehet, de sokan nem választják ezt az utat. Nekik biztos ez a sorsuk. Nem lehet itt igazságot tenni.

És ha nekem kellett volna választani, hogy kit mentsenek meg szülésnél ha csak egyikünket lehet, akkor én is a gyerekemet választottam volna nem magamat (ezt meg is mondtam a férjemnek). Tudom ez is önzés, de én akkor már nem tudtam és nem akartam volna a gyerekem nélkül élni.

Nézd #64, abban szerintem ateista és hívő, meg úgy egyébként minden ember egyetért, hogy a művi abortusz az nem egy sport, nem egy hobby. Tehát az az eset, amikor mindkét szülő úgy érzi, hogy tudja vállalni a majdan megszületendő gyereket, az abortusz-témában szóba sem jön.

A többi esetben viszont értékek közti választás a kérdés, tehát a "akkor is imádnám a gyerekeimet és születésük előtt ateistaként is képtelen lennék elpusztítani őket" deklarációnak mindig van egy másik oldala is, az, hogy viszont mire lennél képes, amire a másik viszont esetleg nem, mondjuk nem lenne képes a párkapcsolatát szándékosan veszélyeztetni, vagy nem lenne képes a párja nyakába terheket pakolni annak saját akarata ellenében, vagy .. akármi.