Abortuszhoz elég indok, hogy sem a nő, sem a férfi nem akarja a gyereket?

„A gyermeknevelés legnagyobb téveszméje az, hogy nevelésünk annál sikeresebb lesz, minél több figyelmet szentelünk gyermekünknek. A felmérések ezzel szemben azt mutatják, hogy a szülők ma több időt töltenek gyermekeikkel, a gyermekek mégsem lettek boldogabbak, önállóbbak, sikeresebbek – sőt mintha bizonytalanabbak, követelőzőbbek és boldogtalanabbak lennének." A megoldás – az ösztönös szülői hozzáállással szemben – így hangzik: aki boldog gyermekeket akar nevelni, annak a házassága legyen a legfontosabb, s csak utána következzenek a gyermekek!

[link]

Na végre valami, amiben (majdnem) egyetértünk. Valóban létszükséglet, hogy a házasságunkban őrizzük a lángot, mert valóban igaz, ha nem tápláljuk, kialszik benne a láng.

Azonban a házasság tüze és a gyermekáldás nem egymást kizáró tényezők. Sőt: egymást erősítő ajándékok. Az Úristen szent törvénye, hogy sokasodjunk és népesítsük be a Földet, a családot pedig minimum Jézus Krisztus által megszentelte. Ha csak úgy élnénk kettecskén és szeretnénk egymást úgy általában, hamar eltűnne az emberi faj.

Te azt mondod, a házasságodért -annak stabilitásáért, ha jól emlékszem - 100% garanciát vállalsz, mert az a te szabad választásodon alapul. Látod, már megint te, te és te. Ezzel szemben én úgy gondolom, és élem meg ugyanezt, hogy ha megfeszülök, és minden erőmmel a láng táplálásán vagyok, akkor tartok kb. úgy 50%-nál, mert én csak magvető vagyok, az esőt az aratás ura küldi magvetésemre, már ha küldi. Mindenem ajándék, így a házasságom, és a gyermekeim is.

Az Úristen azonban nem támaszt lehetetlen elvárásokat; nem kell választanom a férjem és a gyerekeim között.

Bár, tudod, ha már itt tartunk, az Úr Ábrahámtól nem Sárát kérte, amikor a hitét tette próbára, hanem Izsákot, vén kora különös ajándékát. Innen is ki lehet indulni...

"Te azt mondod, a házasságodért -annak stabilitásáért, ha jól emlékszem - 100% garanciát vállalsz, mert az a te szabad választásodon alapul." - nézd, egyfelől én nem házasságról hanem párkapcsolatról beszéltem, de ez mellékes, az csak egy tágabb fogalom, másfelől 100% garanciát ha megfeszülök se tudnék vállalni, lévén 50%-ig a másik félen múlik. Szóval én azt mondtam, hogy 100% FELELŐSSÉGET vállalok, mert hogy azt meg tudok.

Mint említettem, én - az általad leírt gondolatmenet nagy szerencséjére - ateista vagyok. Mert hát ha úgy érezném, ahogy írod, tehát - stylszerű hasonlattal élve:) - azt gondolnám, hogy úgy kerülök a saját életembe, mint a Pilátus a Krédóba, akkor bizony az lenne az álláspontom, hogy annak a felsőbb hatalomnak a döntéseiért is pont annyi a felelősségem, mint a Pilátusnak a Krisztus halálában a bibliai történetben: 0%...

És hát tudod, a másik, hogy az ajándék alapvető természete szerint azért ajándék, mert nyugodt lélekkel visszautasítható. Ha már visszautasíthatatlan, akkor nem ajándék, hanem kényszer. Szóval, ha a gyermekáldást valamiféle felsőbb hatalom ajándékaként szemléljük, abból egyenesen következik, hogy szabadon vagy köszönettel elfogadjuk, vagy köszönettel visszaküldjük... és ez csak és kizárólag a mi döntésünk.

Tényleg fasírtban vagytok, ha nem tudsz aludni...

Nézd, én mindössze arra utaltam, bár az emlékezetem a késői órán nyilván megcsalt engem, hogy a 100% felelősség édeskevés. Ha neked elég biztosíték, hát legyen. Semmi közöm hozzá, de őszintén szólva nem is érdekel. Magam másképpen gondolkodom ebben a kérdésben is. Hogy ateista vagy? Megengedi az Isten, mert szabad akaratot adott. Magánügy, és nekem nem áll jogomban, és nem is feladatom meggyőzni téged arról, hogy tévedni emberi dolog, mégha így gondolom is. Istennél még az emberi önimádat is belefér, látod, neked sem szab gátat ebben a tekintetben. Én csupán azzal a megfigyeléssel élnék, mely szerint a fák nem nőnek az égig...

Lehet alku tárgya a párkapcsolatod is, akkor is, ha nem házasság az - már meg se lepődöm -, mondhatod: "Ezt nyújtom, ezt várom el, forintra, fillérre stimmeljen, nehogy rosszul járjak.", én persze ezen a ponton is más álláspontra helyezkedem és az ókori görögök :))))) filozófiáját idézve azt vallom: A jócselekedet jutalma a tett maga. Nem szolgáltatok és nem várok ellenszolgáltatást sem.

Visszautasítható-e az ajándék? Tulajdonképpen megint szemantikai vita: ezt a státuszt messze fölülírják ugyanis egyéb morális megfontolások is, de én szerényen annyit jegyeznék meg: az emberek erkölcsi értelemben vett jobbik felének megadatik, hogy teljes valójában élje át, mit jelent a gyerek, mint ajándék. Hogy mekkora csoda az "Istenem, de jó, hogy vagy nekem!"-érzése és tapasztalata. Soha, egy pillanatig nem éreztem kényszernek ezt és elképzelni nem bírom, hogy lehet visszaküldeni a feladónak egy életet és azzal a gondolattal tovább élni, hogy "Istenem, de jó, hogy már nem vagy!". A csomagvisszaküldés lehetőségével élő személy meggyőződésem szerint az adott pillanatban azt hiszi, jól jár, mert könnyen és olcsón szabadult meg a nem kívánt küldeménytől, de ezer százalékig biztos vagyok benne, hogy a tértivevényes feladószelvény örökké nála marad - mégha a fiók legmélyére teszik is - és egy adott időpillanatban újra előkerül. Na azt a pillanatot gondolom én olyan rettentő erejű pillanatnak, amiért senkit nem irigylek...

Kétségtelen tény viszont, hogy a csomagvisszaküldés fizikai lehetősége a szabad akaratnál fogva adott,mint ahogy adott minden egyéb emberi bűn elkövetésének a lehetősége is.

OFF: Haha... abszolút nem, egyszerűen ha túl korán fekszem le (nálam ez mondjuk éjfél előtt) akkor felébredek éjjel...

" a 100% felelősség édeskevés. Ha neked elég biztosíték, hát legyen" - már bocsi, de BIZTOSÍTÉK az semmire nincs, a felelősségból meg a 100% az a maximum, az afeletti az a "lehozom érted a csillagokat" kategóriás duma...

"Hogy ateista vagy? Megengedi az Isten," - ha létezik (?) és nem engedné meg, akkor is az lennék, mint említettem már, a "parancsolat alatt élő ember" képe meglehetősen taszító számomra...

"Lehet alku tárgya a párkapcsolatod is"

Valójában nem "lehet", hanem mindig az, az embernek van egy elképzelése, hogy mit szeretne egy párkapcsolattól, megismerkedik egy másik emberrel, annak is van egy elképzelése a párkapcsolatról, és kérdés, hogy ezeket ez a két ember össze tudja-e egyeztetni, ami valójában egy alku-folyamat, még ha nem is mindig kerül így kimondásra. Így keletkeznek általában a hosszan működőképes párkapcsolatok. Az, ha valaki keveri a párkapcsolatot a jótékonysági akcióval, (gyakori egyébként ez is, "majd én megmentem ezt az alkeszt/drogost önmagától" és hasonlók, nos az az esetek döntő többségében a rövid idő alatti nagy pofáraesést szokta eredményezni) De hát egyébként nyilván te sem jótékonysági alapon vagy a pároddal, hanem mert úgy véled, hogy vele vagy képes közös életre, közös célokra, ilyesmi...:))

" és egy adott időpillanatban újra előkerül. Na azt a pillanatot gondolom én olyan rettentő erejű pillanatnak, amiért senkit nem irigylek..." - nézd ezt te nyugodtan gondolhatod, ez olyan, mint ahogy az én szüleim is azt várják olyan 30-35 éve, hogy bizonyos "majd, ha felnősz, majd akkor hálás leszel érte" dolgaikért hálás legyek... persze, hogy ezt várják, mert ha nem ezt tennék, akkor szembe kellene nézniük azzal, hogy engem rövidítettek meg a saját életemben, és felelősséget kellene vállalniuk ezért - ennél meg sokkal kényelmesebb várni és várni...

Jó, nálad vágom, hogy vallási alapon működik a dolog (töretlen hit az isteni igazságszolgáltatásban, vagy ilyesmi), de a legtöbb nőnél ilyent őszintén szólva akkor látok, amikor a környezete nyomására bevállalt egy terhességet, majd a jó égnek se vállalná fel, vallaná be legalább magának, hogy megbánta, hanem töretlenül kitartva amellett, hogy ő döntött jól, várja, hogy a többiek majd bűnhődjenek... és várja, és várja... és hirdeti meggyőződéssel, hogy majd biztosan nagyon rossz lesz nekik... mert hát borzalmas lenne szembe nézni azzal, hogy esetleg, talán (nem biztos, de) ők jártak jobban.

"Jog és erkölcs közül mindig a szigorúbbat kell választani." - hát el kell keserítselek, guglin kellett utána néznem, ki mondott ilyesmit... és nem, ezzel abszolút nem értek egyet, már csak azért sem, mert nem ismerek semmiféle abszolút értékrendet, abszolút erkölcsöt, de még abszolút jogot se:)

Vannak értékrendEK, gondolkodási-erkölcsi rendszerEK, jogrendszerEK.

De ha meg kellene fogalmaznom ugyanezekkel a szavakkal a saját véleményemet, az kb ügy hangzana, hogy az ember a hatályos jog és a saját erkölcsét illetően önmagától várja el a szigorúbbat, mindenki mástól meg csak az enyhébbet várhatja el.

És hát nem, az, amikor az ember - általában - egy ilyen kérdés eldöntésre kényszerül, az a legkevésbé egy cirkuszhoz hasonlít... sokkal inkább hosszas dialógus és komoly mérlegelés eredménye. Szóval ha már példákat akarsz hozni, akkor inkább ahhoz hasonlatos, amikor a személyszállító repülő 250 utassal száguld az atomerőmű felé, és valakinek döntést kell hoznia hogy a 250 utas és a személyzet biztos halála hogy 50 000 másik sorsa ne válljon bizonytalanná, vagy megmossuk a kezünket, és valamiféle vélt vagy hitt felsőbb hatalomra mutogatva kijelentjük, hogy "ember emberi életekről nem dönthet". Na, ez egy a valós történéshez jobban passzoló hasonlat a Circus Maximusban azonnali és érzelmi-indulati alapon hüvejket mutogatóknál... már csak azért is béna ez utóbbi hasonlat, mert ott nem volt a dolognak másik oldala, egyetlen nézőnek sem okozott volna komoly megrázkódtatást, ha élve marad az a gladiátor.

(ja és persze az abortusz kérdésében általában embrionális, max magzati életről döntünk, valaMIről (egy embrióról), és nem valaKIről (Kovács 123 Béla személyről)...)

hüvejkujj - hüvelykujj:))))))))

És természetesen személy, saját, egyedi testtel, lélekkel, ujjlenyomattal...

És rossz a repülőgépes hasonlat, mert egy újszülött sem tör a szülei életére. Ha ezt tenné, a kórházi csecsemőosztályokra kitennék az "Életveszély! Látogatni tilos!"- táblát.

Ezzel szemben nem ragályos, nem fertőző, és nem rázkódtatja meg a szülők életét, ha élve marad.

Természetesen NEM személy, mint nyilván tudod, az ötösikrekkel terhes nő megölése is az emberölés EGY rendbeli esete lenne... szélsőséges de kellően egyértelmű példával élve. A tény ez.

És hát de, megrázkódtathatja, akár teljesen alapvetően is, gondolom ismered ezt az idézetet:

"Erőszakos, rút kisded voltam én,

ikret szülő anyácska, - gyilkosod!

öcsémet halva szülte-é,

vagy élt öt percet, nem tudom,

de ott a vér és jajgatás között

úgy emeltek föl a fény felé,

akár egy győztes, kis vadállatot,

ki megmutatta már, hogy mennyit ér:

mögötte két halott."

de pár hete egy kérdésnél is szerepelt olyasmi, hogy anyucika a "szíve legmélyéről jövő belső hangocskára hallgatott", az apa meg EZÉRT felkötötte magát... és hát azért valljuk be, ilyesmit az ember nem jókedvében szokott tenni... szóval de, egy gyermek születése csak a nyálas rózsaszín giccsekben örömkönny-zápor minden alkalommal, a való életben sokszor komoly megrázkódtatás, ami sok éves boldog kapcsolatokat rombol szét, embereket lehetetlenít el anyagi-egzisztenciális-szociális szempontból, családokat rombol a szülőpár kapcsolatán túl is, és igen, szerencsére nagyon ritkán, de öl is. Nálunk pl. minden 15 000. terhesség és szülés vezet az anya halálához (szóval olyan évi 6 nő hal bele Magyarországon) ezen túlmenően meg mondjuk kb ugyanennyien vannak, akik a terhesség-szülés kapcsán önkezükkel vetnek véget életüknek, szóval ez mondjuk tényleg nem egy horror szám, de létezik, és nem letagadható.