Ezek ellenére muszáj elmennem második alkalommal is a tanácsadóhoz?
33 éves vagyok, 2 gyerekem van. Mind a kettő tervezett volt, de mind a kettőnél komplikációk léptek fel, így teljesen egyértelmű volt, hogy nem vállalunk harmadikat. Óvszerrel védekezünk, viszont valamilyen úton módon kiszakadt és mi nem vettük észre, terhes maradtam.
Semmiképpen sem szeretném megtartani, a nőgyógyászom se javasolja.
Többek között genetikai jellegű magas vérnyomásom van, ami a terhességgel és annak előrehaladásával csak rosszabb. Maréknyi gyógyszert kell szednem, hogy ne menjen 140 fölé a vérnyomásom. De így is amásodik gyerekem koraszülött lett, 220as vérnyomással vittek a műtőbe. Az első lányomat is a magas vérnyomásom miatt kellett 3 héttel előbb megszülnöm. Mind a kettő császáros volt.
És a lényeg, hogy a tanácsadó akihez el kell menni az abortusz előtt bunkó, lekezelő, hogy én miért is nem akarom megtartani és nem akarja megérteni a problémám, erőszakos. Az orvosi javaslatot teljesen figyelmen kívül hagyta, csak azzal foglalkozik, hogy nekem igenis meg kellene tartanom a babát. Én ezt egyszerűen nem akarom még egyszer végig hallgatni, lelkileg így is nagyon nehéz, megvisel a helyzet. Erre van valami megoldás?
Nagy szerencse, hogy az első kettő gyermeketek megszülethetett és te is életben maradtál.
Biztosan nagy fájdalom, hogy ennek a váratlanul fogant gyermeketeknek nem adhatsz életet. Hiányozni fog. Együttérzésem.
Próbálkozz ciklus követési módszer használatával egy következő várandóság megelőzésének érdekében!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!