Fáradtság terhesség megszakítása után?
1,5 hete, a 12. hétben meg kellett sajnos szakítani a terhességemet, mert nagyon beteg volt a baba.
Azóta kicsit vérzek és fáj a fenekem (korábban is fájt, valószínűleg endometriózis, mert terhesség előtt minden menstruációnál ez volt). Elmentem 5 napja dokihoz, aki azt mondta elképzelhető, hogy van egy pici gyulladás és a biztonság kedvéért kaptam antibiotikumot és méhösszehúzó cseppeket. Azt mondta már nem kell vissza mennem, a méhemet szépnek látja. Akkor még a fáradtságot nem éreztem kórosnak, de most 3-4 napja egész nap fáradt vagyok, hiába alszom éjszaka. A kávé semmit nem ér. Dolgozni nem dolgozom, mert a 2 éves kislányommal vagyok itthon. Tegnapig volt segítségem napközben (ennek ellenére sem feküdtem szinte semmit 1,5 hét alatt, csak az első 2 napban), de még egy 20 perces sétától is kidőlök. A méhemet picit "éreztem" ma többször miután sokat pakoltam itthon. Nehezet nem emeltem, sporttól, szextől, forró fürdőtől tartózkodom.
Ti tapasztaltatok nagy mertékű fáradtságot ennyi idővel a terhesség megszakítása után?
Nem, nekem is 14.hétben volt.
Nem lehet pszichés?
Egy kis depi nem lehet, én kedvtelen voltam, nem érdekelt semmi csak a fiam akkor volt 1.5 éves
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!